A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a Battonya melletti Tompapusztai löszgyepen található a földikutyák legnépesebb állománya. Mivel ezek a különleges állatok csak nagyon ritkán jönnek a föld felszínére, így jelenlétükre leginkább a túrásokból lehet következtetni.
A földikutyák Magyarország, s egyben Európa legritkább emlősállatai közé tartoznak. Hazánkban három fajuk található meg: a délvidéki, az erdélyi és a magyar földikutya. A fajok populációit nagy folyóink határolják el. A Körös-Maros Nemzeti Parkban a Maros és a Tisza által lehatárolt szegletben, a Maros hordalékkúpján a magyar földikutya él.
A múlt század közepén a földikutya még általánosan elterjedt faj volt. Mivel jelentős mezőgazdasági kártevőnek számított, ezért a nagyüzemi gazdaságok az összevont táblaszerkezetekkel és a gyepterületek feltörésével, a kiskerttulajdonosok pedig ásóval, kapával igyekeztek apasztani az állományát. A természetes élőhelyek csökkenése miatt az 1970-es, 80-as évektől megszűnt a szomszédos populációk közötti vándorlás, génáramlás. Élőhelyük a dél-békési lösztalajok területére korlátozódott. Ezen belül napjainkban a legnépesebb, egybefüggő állomány a Tompapusztai löszgyep fokozottan védett területén található. Egyedszámuk száz körülire becsülhető, pontos adatok a földalatti életmód miatt nem mérhetők.
A földikutyák szinte teljes életüket a föld alatt élik, legfeljebb a családról leváló, fiatal egyedek jönnek a felszínre, hogy járatukhoz új helyet keressenek. Ismereteink szerint ugyanis ezek a kis állatok inkább magányosan élnek, mindegyik egyed külön járatot épít magának. Különös külsejükre jellemző, hogy mivel látásra odalent nincs szükségük, ezért szemüket bőr és szőr fedi.
A vakondhoz és a pocokhoz hasonlóan a földikutyák is túrásokat hagynak maguk után, ez az egyetlen jel, amiből következtethetünk jelenlétükre. A különböző fajoktól származó túrásokat szakértő szemmel jól meg lehet különböztetni azok átmérője, magassága és az ún. „talajhurkák” alapján. A földikutyák túrásainak különleges ismertetőjegyei a földkupacban elkeveredő, néhány centiméter hosszúságú, végükön hegyesszögben elharapott növényi szár- és gyökérmaradékok.
Október-november tájékán – valószínűleg a talaj víztartalmának megnövekedése miatt -, a földikutyák aktivitása jól érzékelhetően fokozódik, szaporodnak a túrások. Ebben a márciusig terjedő aktív időszakban tudjuk legjobban felmérni az állományt, a túrásszámok alapján. A szakemberek a túrások ismertetőjegyei alapján határozzák meg a jelenlévő fajokat. Ez embert próbáló feladat, mivel ebben az időszakban több ezer túrás található.
