magyar english
Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark nyitva tartása
 
Széchenyi 2020 - KEHOP, GINOP pályázatok
 
Interreg Román-Magyar pályázat
 
Keressen minket a Facebookon!
             
MEGVÁSÁROLHATÓ!
  
Védett természeti területek

Kultúrtörténeti értékek
Hasznos linkek

  

 

 

 

 

 

 

 

                           

 

 

  

"A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában" LIFE+

 

 


   

        
 

 


   

 

 

 
Nemzeti Parki Termék Védjegy
 
 
NATURA 2000 fenntartási tervek
 
KVLKÁP
Az ártéri gazdálkodás ősi mesterségei
 
A Körös-Maros Nemzeti Park honlapján nem régen írtunk őseinknek a Kárpát-medencében folytatott ártéri gazdálkodásáról. Most szeretnénk ehhez kapcsolódóan néhány régi mesterséget bemutatni. Az ártéri környezetben együtt élt az ősi vadászó-halászó-gyűjtögető életmód a „korszerűbb” mezőgazdálkodással. Előbbi legfontosabb élelemszerzési tevékenysége a halászat volt. Eleink az árvizeket tudatosan szétterítették, hogy az árterek sokféle hasznát élvezhessék. A szabályozást természetes ereken, vagy a magas, folyómenti hátak, övzátonyok átvágásával létrehozott mesterséges „csatornákon”, az úgynevezett fokokon keresztül végezték. A víz mindig alulról felfelé, lassú áradással öntötte el az ártéri laposokat, felfrissítve a réteket, megöntözve a hátak lábait, ezrével hozva magával az ivásra kész halakat. Apadáskor a víz a fokokon jutott vissza a folyómederbe.
   
 
A „rétes emberek”, kiket összefoglalóan pákászoknak hívtak, nem csak halásztak, hanem mindenféle „jót” begyűjtöttek a természetből. Sokféle módon vadásztak, teknőst fogtak, tojást, mézet, madártollat, ehető és gyógyító réti, mocsári-vízi növényeket gyűjtöttek, piócát szedtek. Fekete István a Tüskevár című könyve „Matula bácsiját” is részben az ősi pákászokról formázta. A pákász elnevezésnek többféle magyarázata is van. Egyesek szerint onnan ered, hogy a párnák, dunnák kitöméséhez és tűzcsiholáshoz a gyékény pelyhes buzogányát, régies nevén a pákát is gyűjtötték nagyszámban. Mások úgy vélik, hogy a pák ősi gyökszavunk és koncot, zsákmányt jelent.

A pákászok között sajátos életforma volt a csíkászoké. A csíkhal vagyis a réti csík (Misgurnus fossilis) egy 15-20 dekás, 20-30 cm hosszú, megnyúlt testű halfaj. Egykor az árterek kiterjedt vízi világában, - a Tisza mentén, a Körösvidéken, a Nagy- és Kis-Sárréten, - tömegesen fordult elő. Sok helyütt oly mennyiségben élt, hogy fontos és kedvelt böjti eledel volt a csíkleves vagy a csíkos káposzta. A réti csík napközben az iszapban bújik meg és éjszaka mozog, táplálkozik. A telet az iszapban vészeli át, sőt különleges légzésének köszönhetően az élőhelyének időszakos kiszáradását is elviseli. Ezért nevezték „ásott halnak” is, mivel a mocsarakban, lápokban megbújt példányokat gyakorta a talajból szedték ki. Persze gyakoribb volt halászata. A csíkászat külön mesterség volt. Nem véletlen, hogy a Hármas-Körös partján települt Öcsödön gyakori családi név a Csíkász. A csíkászok sokféleképpen fogták a réti csíkot. A mocsárban sásból, gyékényből, nádból és földből, karókkal megerősített kis gátakat építettek. A gátakon néhány méterenként nyílásokat vágtak, s itt helyezték a halfogó csíkkasokat. Máskor, a sűrű növényzetű lápokban a csík azon tulajdonságát használták ki, hogy oxigénigényét időszakonként un. béllégzéssel, vagyis a vízfelszínre felúszva a légköri oxigén lenyelésével elégíti ki. A csíkász jól ismerve a lápon a járást az ingatag növényszövedéken lápi bottal a kezében, gyékényből vagy fűzvesszőből font láptalpalóval a lábán, csíkputtonnyal a hátán, vagy kabaktökből készült csíktökkel az oldalán a mélyebb vizek felé vette az irányt. A megfelelő helyen elővette félhold alakú ásóját a lápmetszőt, s ezzel eltávolítva a vastag vízi növényzetet, szabályos ablakot vágott a lápon. Ebbe a lápkútba helyezte bele a csíkvarsát, aztán haza ballagott. A víz alá szűrődő napfény és a friss víz odacsalogatta a környék csíkjait, kik azt gondolván majd egy jót szippantanak a felszínen a levegőből, szépen beleúsztak ideiglenes szállásukba a fűzből font varsába. Másnap a csíkásznak csak fel kellet szedni a varsát, s a ficánkoló csíknépet puttonyába öntve térhetett szállásra. Télen is ezt a megoldást alkalmazta, csak ekkor a befagyott vízállások és holtágak jegébe vágott lékekbe merítette csíkfogó varsáját. Ha többet fogott a napi betevőnél a zsákmány egy részét sózva vagy füstölve tartósította, vagy a csík eltartására alkalmas hordó alakú vesszőkosarat eresztett vízbe a láp arra alkalmas részén, s abban élve tartotta. Télen földbe ásott vízzel töltött csíkvermekben tárolta tovább halakat. A réti csík élőhelyeinek eltűnése miatt mára erősen megfogyatkozott, ezért természetvédelmi oltalom alatt áll.
 
Egy másik érdekes foglalkozás volt a rákászat. A rákász zsákmánya a felsőbbrendű rákok osztályába tartozó folyami rák (Astacus astacus) volt. E faj a Kárpát-medence tisztább vízfolyásaiban, tavaiban még ma is előfordul, de élőhelyei megszűnése, szennyeződése és idegenhonos rákfajok terjeszkedése miatt állományai fogyatkozóban vannak. A fentiek okán ma már természetvédelmi oltalom alatt áll. A rákot a rétes ember ugyan csemegének tartotta, s maga is szívesen ette sülve, főve. A falusi nép azonban úgy gondolta: „az volt a legbátrabb ember, aki a rákot először megette.” Amúgy sem sok ehető e páncélos-ollós állatokon, ezért is került ritkán a parasztporták asztalára. A rákból készült ételt főként az urak fogyasztották, így aztán jobban jártak a rákászok, ha a város felé vették útjukat. A rákász gyakorta csak puszta kézzel fogta zsákmányát. Ismerve a folyami rák életmódját alámosott partszegélyek vizéből, víz alatti üregekből, kövek mögül, bedőlt fák alól szedte ki a védekezésből ujjaira csimpaszkodó állatokat. Nagyobb volt a fogás szerszámmal, vagyis a keretes, köralakú rákász emelőhálóval, a „rácsával”. Csalinak általában romlott, szagos nyers húst vagy májat használtak. Fentebb Matula bácsit említettük, s most újra ráhivatkozunk, mivel igen részletes és élményszerű leírás található a hálós rákfogásról Fekete István „Tüskevár” című regényében.
 
Réti csík
 
Fotó: Tóth Tamás
Folyami rák
   
 
2018.01.20.
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design