A Nemzeti Park ma Cserebökény név alatt ismert részterülete Csongrád-Csanád vármegye északkeleti szegletében, Szentes és Fábiánsebestyén határában található. Valaha része volt a Kunszentmártontól Nagyszénásig húzódó, a Tisza, a Hármas-Körös és számos ér által kialakított hatalmas, mocsaras árterületnek. A Körös vize áradáskor a folyó Szarvasnál lévő kiágazásán, a Kákafokon keresztül különböző ereken érkezett a területre, táplálva a mocsarakat. A víz végül a terület mocsarainak két nagy elvezető erébe, a Veker- és Kórógy-érbe folyt, ahonnan a Kurcán keresztül jutott a Tiszába. A XIX. század végére a folyószabályozások révén a folyóvízi eredetű áradásoktól elzárt terület kiszáradt és pusztásodott, mára széttöredezett. A táj történetében 1992-ben nyílt új fejezet, amikor Cserebökényi-puszták Tájvédelmi Körzet néven védetté nyilvánították azt a területet, mely később, 1997-ben a Nemzeti Park részévé vált.
A táj arculata, élővilágának változatossága egyszerre magán viseli az egykori árterület és a szikes puszták jellegzetességeit. A puszta északi része, Terehalom környéke még sok tekintetben őrzi az egykori ártéri jelleget. Tavai, vízállásos rétjei, hosszan elnyúló mocsarai, fűz és nyárfa csoportjai az egykori erek nyomvonalát őrzik. Az erek védett zugaiban értékes mocsári- és hínártársulások élnek. A mocsarak között kiszáradt ártéri réteket és cickórós legelőket találunk. Ezzel szemben a puszta déli része már a lecsapolások előtt is kissé szikes lehetett. A Veres Zoltán-pusztán és a Rekettyés-rétben a nagy kiterjedésű ecsetpázsitosok és szikes mocsarak jellemzőek. A terület szikerekben gazdag, de a padkás szikesek fejletlenek, s szórványos és töredékes az ürmös szikespuszta foltokban meghúzódó vakszik is. A legmagasabb térszíneken löszpusztagyep maradványok találhatók.
A puszta növénytani értékei közül meg kell említenünk a mocsarakban élő buglyos boglárkát (Ranunculus polyphyllus) és a sziki boglárkát (Ranunculus lateriflorus), a ritka iszaplakó fajokat, a látonyákat (Elatine spp.), a heverő iszapfüvet (Lindernia procumbens) és a tavaszi mocsárhúrt (Callitriche palustris), valamint a vaksziken élő sziki varjúhájat (Sedum caespitosum) és hamvas seprőparéjt (Bassia sedoides).
A terület állatvilágának összetételét, fajgazdagságát nagyban befolyásolják a csapadékviszonyok, a terület évente változó vízborítása. Csapadékosabb években tavasszal nagy területeket foglalnak el a pusztai vízállások, megtelnek vízzel a mocsarak is. Ilyenkor kedvező feltételeket találnak az olyan szitakötőfajok, mint a védett lassú szitakötő (Sympetrum depressiusculum), vagy a réti rabló (Lestes dryas), tömegesen kerül szem elé a nedves élőhelyekhez kötődő, élőhelyvesztése révén Nyugat-Európában rendkívüli mértékben megfogyatkozott nagy tűzlepke (Lycaena dispar). A szárazabb években drámaian megváltozik a táj, sokszor már nyár elejére sárgára ég a puszta, szinte nyoma sincs a változatos vízivilágnak. A sok pusztai egyenesszárnyú faj között szem elé kerülhet a védett változó sáska (Celes variabilis), a tőrös szöcske (Gampsocleis glabra) és a sisakos sáska (Acrida hungarica).
A drasztikus tájátalakulás ellenére a puszta legfőbb természeti értékét az itt költő és átvonuló madárfajok jelentik. A kék vércsének (Falco vespertinus) országos viszonylatban is jelentős fészkelőállománya él a területen. A szalakóta (Coracias garrulus) és az ugartyúk (Burhinus oedicnemus) esetében pedig itt találjuk a Nemzeti Park, egyben a Dél-Tiszántúl legnagyobb költőpopulációját. A puszta nedves rétjein, zsombékosaiban, bár nem minden évben, de költ a hamvas rétihéja (Circus pygargus) és a réti fülesbagoly (Asio flammeus). Az utóbbi években két újabb, a természetvédelmi munka során kiemelten kezelt ragadozómadárfaj, a parlagi sas (Aquila heliaca) és a kerecsensólyom (Falco cherrug) is megtelepedett. A puszta fontos szerepet tölt be a madárvonulásban is. Tavasszal a vizekkel borított réteken hatalmas vízi- és partimadár csapatok táplálkoznak és pihennek meg. Nyár végén pedig pusztai ölyvek (Buteo rufinus), kígyászölyvek (Circaetus gallicus), békászó sasok (Aquila pomarina) és kékvércse-csapatok időznek hosszasan Cserebökényben.
Cserebökény tájképi értékei az idős, magányos és csoportos füzek, nyárfák, a gazdálkodási hagyományokat őrző épületek, gémeskutak, kunhalmok, útmenti feszületek. Teljes területe szabadon látogatható.
