A Maros folyó a Keleti-Kárpátokban, Marosfőnél ered és hétszáz kilométer megtétele után éri el a magyar határt. A folyó Magyarországra való belépésétől a szegedi torkolatig 50 kilométert tesz meg, 21 kilométert határfolyóként.
A folyó jobb parti hullámterében Makó-Landori erdők néven 1990-ben nyilvánítottak védetté egy 421 hektáros területet. A Nemzeti Park Maros-ártér néven kialakított részterülete ennek bővítésével, Csanádpalota, Magyarcsanád, Apátfalva, Makó, Maroslele és Szeged határában fekvő további ártéri erdők és gyepek bevonásával érte el jelenlegi 2852 hektáros kiterjedését.
A magyarországi szakasz élővilágának alakulásában alapvető szerepet játszik a folyó. A Maros a Tisza mellékfolyói közül a legnagyobb esésű, legnagyobb vízhozamú és a legnagyobb hordalékszállítású. Ezáltal érvényre jutnak a természetes mederalakító folyamatai is, melyek folyamatosan nyomonkövethetőek, változatos élőhelyet biztosítva a folyóvízi élővilág számára. Legnagyobb a vízgyűjtőterülete is, főként hegyvidéki mellékfolyókkal, így közvetlen kapcsolatot teremt a hegyvidéki és síkvidéki növény- és állatvilág között.
A terület felét kitevő erdőkben a hullámterekre jellemző kemény- és puhafás állományok váltják egymást. Ezek közül is kiemelkedik a Makó, Maroslele és Szeged határába eső vetyeháti rész, mely több, mint ezer hektáros összterületével térségi szinten is jelentős erdőterületnek számít. Kora tavasszal a védett növényfajok közül említésre méltó a ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) jelenléte. Nyár elején néhány puhafás erdőfoltban virágzik az orchideák közé tartozó, védett széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine) és fehér madársisak (Cephalanthera damasonium). A hullámtéri ecsetpázsitos kaszálókon szórványosan fordul elő a védett réti iszalag (Clematis integrifolia). A löszpusztagyepek fajait őrzi a Bekai-halom, melynek kiemelkedő értéke a karcsú orbáncfű (Hypericum elegans) és a gumós macskahere (Phlomis tuberosa).
A Maros-ártér csigafaunájának érdekessége, hogy a Kárpátokból a Maros által lehordott fajoknak egy része tartósan meg is telepedett a területen. Ilyen a védett bánáti szalagoscsiga (Drobacia banatica) is, amely a magyarországi szakasz mentén végig, sokfelé előfordul. Érdekes felfedezés a tudományra új fajként leírt, 1996-ban itt megtalált európai nyelesszemű légy (Sphyracephala europaea), mely európai viszonylatban is kiemelkedő érték. A Maros mentének jelentős fajai közé tartozik a kisszámú, lokális előfordulással rendelkező nagy karmosbogár (Potamophilus acuminatus) és a vízminőségre igen érzékeny négypúpú karmosbogár (Macronychus quadrituberculatus) is. A halak közül védett, bennszülött fajok is megtalálhatók a Marosban, mint amilyen a homoki küllő (Romanogobio kessleri), a selymes durbincs (Gymnocephalus schraetzer), a magyar bucó (Zingel zingel) és a német bucó (Zingel streber), de előfordul a szintén védett kurta baing (Leucaspius delineatus), a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) és a kőfúró csík (Sabanejewia aurata) is. A folyó mentén több helyen találunk gémtelepeket, a nagy kiterjedésű erdőkben pedig megfelelő költőhelyet talál a rétisas (Haliaeetus albicilla) és a fekete gólya (Ciconia nigra). A legfrissebb felmérések szerint jelentős a Maros-menti erdők tavidenevér-állománya (Myotis dasycneme) is.
A Nemzeti Park Maros-ártér részterülete kapcsán mindenképpen szót kell ejtenünk a magyar szakaszhoz szorosan kapcsolódó romániai védett területekről is. Az Arad és Nagylak közötti, közel 90 kilométer hosszú Maros szakasz hullámterét magába foglaló Maros-völgyi Természeti Park (Parcul Natural Lunca Muresului) részben az igazgatóság kezdeményezésére több, mint tíz év előkészítő munka után 2005. január 12-én kapta meg a törvényi védettséget, és mintegy 17 166 hektáron biztosítja az itt előforduló értékes élőhelyek és fajok megőrzését.
