Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet néven 1977 nyarán 3800 hektár szántókkal, erdőfoltokkal tarkított ősgyepet és az egykori Ókígyós központjában elhelyezkedő Wenckheim-kastélyt jelölték ki védelemre. Ez az egykori folyóvölgyekkel, időszakos vízállásokkal szabdalt táj, Békés vármegye mindenkor egyik legjelentősebb pusztája a területbővítések eredményeként ma a Nemzeti Park részterületeként, Szabadkígyós, Újkígyós, Kétegyháza és Gyula határában 4779 hektáron szolgálja az itt élő növény- és állatvilág fennmaradását. A fokozottan védett részek kiterjedése 735 hektár.
A Kígyósi-puszta geomorfológiáját, domborzati viszonyait tekintve a Nemzeti Park egyik legváltozatosabb részterülete. Délnyugati része még a Békési-hát peremterületéhez tartozik és alföldi viszonylatban jelentősen, 6-7 méterrel magasabban fekszik, mint a vízjárta északi és keleti területek. A Kígyósi-puszta képének meghatározó elemei a pusztát átszelő valamikori Maros medrek és az ezeket kísérő folyóhátak.
A puszta alacsonyabb, szikes jellegű részein, elsősorban a Nagy-gyöpön, a Nagy-Csattogón, és az Apáti-pusztán is jelentős vízállások alakulhatnak ki tavasszal. Ezeken a területeken zsiókás, bókoló sásos, mocsári csetkákás mocsarakat találunk. A szikes gyepek fajai közül kiemelkedő a bennszülött erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana) tömeges előfordulása, valamint a vakszikeseken megjelenő védett sziki varjúháj. (Sedum caespitosum). A mocsárfoltokban pedig a pannon bennszülött kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) tömeges jelenléte jellemző. Löszpusztagyepek csak rendkívül mozaikosan és kis kiterjedésben lelhetők fel a magasabb térszínű részeken és mezsgyéken. Csak a Kígyósi-pusztára jellemző a vasút menti löszmezsgyében megjelenő hatalmas termetű, védett pécsvidéki aszat (Cirsium boujartii). A löszpusztagyepek védett fajai közül a tavaszi hérics (Adonis vernalis), a selymes boglárka (Ranunculus illyricus), valamint a vetővirág (Sternbergia colchiciflora) régről ismert volt a területen, a kék atracél (Anchusa barrelieri), a hengeresfészkű peremizs (Inula germanica) és a parlagi rózsa (Rosa gallica) viszont csak az utóbbi években került elő.
Fontos élőhelyet jelent a védett terület észak-nyugati részén elhelyezkedő szabadkígyósi Nagy-erdő, mely déli részén szikes erdei rét tisztásokkal mozaikol. A gyulai Szabadkai-erdő pedig védett orchidea-fajoknak ad otthont, így megtalálható itt a fehér és a kardos madársisak is (Cephalanthera damasonium és C. longifolia).
A mocsárfoltokkal, vízállásosokkal tarkított puszta sok vonuló madárnak, vadludak, darvak, récék és partimadarak ezres tömegeinek biztosít pihenő- és táplálkozóhelyet. A vizes területek helyreállításával és a visszagyepesítési munka révén újra lehetővé vált olyan értékes fajok fészkelése, mint a nagy kócsag (Egretta alba), a cigányréce (Aythya nyroca) és a gólyatöcs (Himantopus himantopus), de évről-évre növekszik a szalakóta (Coracias garrulus) és a kék vércse (Falco vespertinus) állománya is. A nyárvégi időszakban a közeli domb- és hegyvidéki területekről kígyászölyvek (Circaetus gallicus), pusztai ölyvek (Buteo rufinus) érkeznek, hiszen a pusztában kedvező feltételeket találnak. Rendszeres előkerülése révén arra lehet következtetni, hogy a Kígyósi-pusztán stabil állománya él a keleti elterjedésű, az ország más területein ritka molnárgörénynek (Mustela eversmanni).
Kiemelkedő értéket képviselnek a Kígyósi-pusztán álló, a Maros-Körös közén máshol nem tapasztalható sűrűségben fekvő, az elhagyott folyómedreket kísérő halmok. A több, mint ötven halom közül a legnagyobbak, tájképileg legmeghatározóbbak a Török-, a Hegyes- és a Fekete-halom. A megmaradt halmok ugyanakkor nem csak kultúrtörténeti és tájképi értékkel bírnak, sztyepjellegű növényzetük számos tipikusan kontinentális növényfaj még fennmaradt utolsó élőhelyei.
A Nemzeti Parkban fekszik a szabadkígyósi Wenckheim-kastély és a hozzá tartozó kastélypark is, mely régóta a kirándulók kedvelt célpontja. Az országos viszonylatban is a legjelentősebbek közé tartozó kastélyt Ybl Miklós tervei és irányítása alapján építették neoreneszánsz stílusban, Wenckheim Frigyes gróf megbízásából 1875 és 1879 között. A parkot a kastély építésével párhuzamosan kezdték kialakítani, telepítése a természetes növénytársulások részbeni megtartásával történt és tervezése során a környező erdőspusztai táj elemeinek felhasználására törekedtek, ugyanakkor a kastély előterében franciakert is található, továbbá kiemelkedő díszei a lombhullató és örökzöld egzóták.
A terület északi részén fekvő Nagy-gyöp mocsarának kivételével a teljes terület és a kastélypark is szabadon látogatható. Az itt található 5 kilométer hosszúságú Kígyósi tanösvény a puszta növény- és állatfajait, jellegzetes élőhelyeit mutatja be.
