Címerállatunk, a túzok
Egykoron a Kárpát-medence pusztáit járva, tavasszal különös fehér pontokra lehetett figyelmes az utazó. Ez a látványos jelenség a túzokkakasok jellegzetes násztánca, a dürgés, amellyel nagy távolságról hívják fel a tojók figyelmét, hogy elnyerjék kegyeiket. Ma már egyre kevésbe lehet szerencsénk ehhez a ritka természeti látványossághoz, sajnos a túzokok hazai állománya még az alig száz évvel ezelőttihez képest is megtizedelődött. A természetvédelem számára komoly erőfeszítésekbe kerül a magyarországi túzokok megóvása.
Ez a rendkívül nemes, ámbár roppant félénk madarunk számos érdekes tulajdonsággal hívja fel magára az érdeklődők figyelmét, kezdve például rögtön a méretével, hiszen ő Európa legnagyobb röpképes madara, a nagyobb testű kakasok, akár a 22 kg-t is elérhetik. A túzoknak más madaraktól eltérően egyszerű gyomra van, és nincs zúzája. A túzok nem épít fészket, hanem a földfelszínen költ egy kis mélyedés készítve. Egy túzok kakas felnevelése olyan megterhelő az anyamadárnak, hogy a rákövetkező évben nem képes az utódnevelésre.
A túzokvédelem igazi ágazatok közötti együttműködést igénylő tevékenység. Fontos a gazdálkodókkal történő együttműködés, mivel a túzok számos élettevékenysége kötődik a füves területeken kívülre, például a költés sokszor valamilyen gabonaföldön vagy parlagon hagyott területen történik, ahol ez egyes műveletek (növényvédőzés, gyommentesítés) veszélyeztethetik. A túzokok a téli táplálékukat lucerna vagy repce földeken találja meg, így elengedhetetlen az ilyen mezőgazdasági kultúrák fenntartása. Fontos a vadászokkal történő együttműködés is, mivel a földön fészkelő madárként veszélyeztetik a fészekrabló dúvadak.
A Körös-Maros Nemzeti Parkban találjuk Közép-Európa legnagyobb túzokállományát. Dévaványai-Ecsegi pusztákon a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont környékén az év minden szakaszában lehetőségünk nyílik megismerkedni nemes madarunkkal.
A Körös-Maros Nemzeti Park bemutatása
A Körös-Maros Nemzeti Park hazánk hetedik nemzeti parkjaként 1997. január 16-án jött létre a Dél-Tiszántúl természeti és táji értékeinek megőrzése érdekében. Korábban már felmerült egy dél-tiszántúli nemzeti park megalapításának terve a nyolcvanas évek elején, mely a korábban védetté nyilvánított tájvédelmi körzetek és természetvédelmi területek nemzeti parki rangra emelésével meg is valósult, és egyben a védett területek egységes kezelése is lehetővé vált.
A Nemzeti Park nem egybefüggő területet alkot, hanem 13 részterületből áll, melyek döntő hányada Békés vármegyében és Csongrád-Csanád vármegye Tiszától keletre eső felén fekszik, kisebb részük Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe is átnyúlik, összterületük mintegy 51.125 hektár, melyből 6.419 hektár fokozottan védett terület. A síkvidéki nemzeti parkunk maximum 100 méter tengerszintfeletti magasságú területeket ölel fel, melyeknek hazánkban a legmelegebb és legszárazabb a klímája.
Jelentős hatással volt a nemzeti park természeti környezetének kialakulására a keleti irányból, a Kárpátok hegyvonulatai felől érkező folyók, a Körösök és a Maros tájformáló munkája, melyek egyben az élővilág betelepülésének folyósói is a mai napig. A XIX. század közepétől zajló folyószabályozási munkálatok révén jelentősen átalakult tájban is változatos, természeti értékekben gazdag területek maradtak fent. Meghatározóak a folyómenti területek ártéri ligeterdőkkel, mocsárrétekkel, a változatos domborzatú szikes puszták, az egykori mocsárvidékek maradványai, valamint a löszpusztagyep és erdőssztyepp maradványokhoz kötődő élőhelyek.
Az Európában is egyedülálló élővilággal rendelkező pannon régión belül a Kárpát-medence Alföldi részének sajátos élővilágát jól reprezentálja a nemzeti parkunk. Főként a keleti sztyepterületekkel mutat rokonságot a szikeseink és löszgyepeink növényzete. A ritka faj az európai léptékben is kevés helyről ismert, főként eurázsiai elterjedésű volgamenti hérics (Adonis volgensis) és a tőlünk keletre még gyakorinak mondható kónya zsálya (Salvia nutans). A növényfajokhoz hasonlóan az állatfajok esetében is a keleti és déli elterjedésű fajok között találjuk a természetvédelmi szempontból legjelentősebb fajokat. Ide tartozik például a dobozi pikkelyescsiga (Hygromia kovacsi), a sztyeplepke (Catopta thrips), az atracélcincér (Pilemia tigrina), a dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus), a nyugati földikutya (Nanospalax leucodon) és a molnárgörény (Mustela eversmanni), csakúgy, mint a világszinten veszélyeztetett túzok (Otis tarda), parlagi sas (Aquila heliaca), kerecsensólyom (Falco cherrug) és kék vércse (Falco vespertinus).
Különleges szerepe van a Nemzeti Parknak a madárvonulásban, hiszen a Kárpát-medence hagyományosan kiemelkedő jelentőséggel bír számos madárfaj szempontjából. A kardoskúti Fehér-tó mellett a Biharugrai-halastavak és a Montág-puszta is szerepel a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékén. Elsősorban ezeken a területeken, de a Nemzeti Park más vizes élőhelyein is egy-egy őszi, vagy tavaszi időszakban rendszeresen több tízezer vízi- és partimadár pihen meg.
A Körös-Maros Nemzeti Park természeti és kulturális öröksége
Nemzeti parkunkban a természet értékek mellett számos kulturális érték is megtalálható, melyek bemutatása is feladatunk.
A védett területek egységéhez kapcsolódó kastélyok:
A geszti Tisza kastély a Kis-Sárrét területén helyezkedik el, melyet a Tisza-család építetett 1772-ben. A manzárdtetős barokk-copf stílusú épület többszörösen átalakított, bővített épület, földszinti helyiségek boltozottak. Jelenleg a parkkal együtt felújítás alatt áll. Mellette található egy kis nyári lak, mely Arany János tartózkodási helye volt, amikor Tisza Domokos tanítójaként a kastély mellett lakott 1851-ben. A kastély melletti park a meglévő tájra jellemző hatalmas felhasználásával alakították ki tájképi, angolpark jellegűen.
A Bélmegyeri Fáspusztán, a védett területen található az Ybl Miklós tervei alapján 1855-1862 között épült, romantikus stílusú 23 szobás kastély, ami Wenckheim Béla vadászkastélya volt. A földszinten gyönyörű kazettás, famennyezetes ebédlő található, az előtérből az emeletre vezető fa lépcső ma is az épület dísze. Az épület magántulajdonban van. Az idegenforgalom számára zárt, csak külső megtekintése lehetséges.
A Kígyósi-puszta északi részén helyezkedik el a védett területhez szervesen kapcsolódó kastélypark közepén a Szabadkígyósi Wenckheim-kastély, közelében a kápolna és a kripta. A kastély építése és a park telepítése 1875-1879 között gróf Wenckheim Frigyes és Krisztina nevéhez fűződik. A kastélyt Ybl Miklós tervei és irányítása alapján építették neoreneszánsz stílusban.
A Nemzeti Park központjaként működő Csáky-Bolza kastély Szarvason, az Anna-ligetben található. A kastélyt megelőző épületet körülvevő fáskert telepítését gróf Bolza József (1780-1862) és felesége, Batthyány Anna kezdte meg az 1800-as évek elején. A kastély parkját az egykori élő Köröst szegélyező puha és keményfás ligeterdők felhasználásával telepítették a tájképi angolkertek stílusában. Ezt a parkot tekinthetjük a mai Arborétum ősének is. A mai kastély létrehozása Csáky Albin (1841-1912) közoktatási miniszter és Szarvas város országgyűlési képviselője, és felesége Bolza Anna (Bolza József unokája) nevéhez fűződik. A kastély 1908-ban épült klasszicista jellegű késő barokk stílusban.
Régészeti feltáróhely
A Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely a nemzeti park Mágor-puszta területi egységén található. Vésztőtől mintegy hat kilométerre Szeghalom irányában található az emlékhely, a Sebes-Körös holt ágával körbevett Mágor-pusztán. A XI-XII. századból származó romok Békés vármegye első birtokosai, a Vatától származó Csolt-nemzetség monostorának maradványai. A régészeti ásatások során egy, a neolitikum (újkőkor) óta folyamatosan lakott település kultúrája tárult föl. A restaurált monostorfalak mellett, az 1810-1812-ben épített Wenckheim-féle borospincében múzeumot rendeztek be, a vele szemben lévő dombon pedig a feltárás helyszínén eredetiben mutatják be a feltárt őskori tell (telep) részleteit.
Templomok és templomromok a védett területeken
A területeinkhez közel, azokhoz szervesen kapcsolódó templomromok közül ki kell emelni a Cserebökény szomszédságában elhelyezkedő XV. századi Ecseri-templomromot. A hajdani Ecser falu középkori templomának hajóromja a Veker-ér egyik szép kanyarulatánál található.
A Kardoskúti Fehértó védett területének délnyugati sarkában található Csomorkányi templomrom. A templom építését az első írásos dokumentumok a XII-XIII. századra teszik. A templom román stílusban épült egy szentéjjel, terméskövekből és Árpád-kori téglákból. Az Alföld Árpád-kori műemlékei között kiemelkedő helyet foglal el.
A Csanádi puszták legészakabb, Kopáncs-pusztájának szomszédságában, attól délnyugatra található a Kopáncsi–templom, távol minden településtől a pusztaság közepén. A hajdani Mezőkopáncs temploma az azóta szabályozott Száraz-ér korábbi partján emelkedő halmon állt. Az első templom a XI. században épült román stílusban. A tatárjárás alatt részben elpusztult, később a XIII. században gótikus stílusban átépítették. A templomot a XIV-XV. századig, a falu pusztulásáig használták. Ezután a templomot elhordták, a két világháború között csak a főhomlokzati rész és a hajó kis gótikus oldalhomlokzati része maradt meg. A templomrom helyreállítása Dr. Csepregi Imre apátplébános javaslatára és anyagi támogatásával indulhatott meg. Az építési munka 1933-35-ben két ütemben készült el. A templom egyhajós, félköríves szentélyzáródással. Tájolása kelet-nyugati. Az eredeti középkori templomból megmaradt részeket megtartották, azt beépítve a feltárt templomalapra házivetésű téglából falakat húztak. Az új kiegészítés védi a középkori templomrészt, mely kívülről és belülről is látható. A főhomlokzat ajtó fölötti része, valamint a kis körablakot övező, tető vonalát követő, új oromfal ívsoros architektúrával készült. Az oromfal csúcsán kis harangfülke van, tetején kereszttel. A hajón és a szentélynél félkörív záródású ablakok biztosítják a templom megvilágítását.
Ipartörténeti emlékek
A Körös-ártér területén helyezkedik el Békésszentandrási duzzasztómű és hajózsilip. Építése 1936 és 1942 között zajlott, célja a Körösök hajózhatóvá tétele és a folyamatos öntözővíz biztosítása a szántóföldek számára és ezzel a környéken a rizstermesztés beindítása. 2013-ban épült meg mellette a duzzasztás energiáját kihasználó vízierőmű. A duzzasztás a Körös felső részének élővilágát jelentősen átalakította, állóvízi jellegűvé tette.
Tanyavilág
Védett területeinken egyre fogyatkozó számban, de még fellelhető az egykori tanyavilág maradványai. Sokat közülük már nem laknak és ezek szép lassan végleg eltűnnek, csak a tanyahelyek körül található akácosok utalnak az egykori épületegyüttesekre, ahol az ottlakók még szerves egységben élték mindennapjaikat a természet adta erőforrásokkal. Azonban találunk még a vidékünkön számos szép állapotú lakott tanyát, mely a hagyományos paraszti kultúrához hasonlóan gazdasági épületekkel, az ősi gazdálkodási formákkal és eszközökkel, az őshonos magyar háziállatfajták tartásával az utolsó tanyasi kultúrtörténeti emlékeink.
Halmok (kunhalmok)
Legfontosabb kultúrtörténeti emlékeink a halmok, melyek számát a Kárpát-medencében negyvenezerre becsülték. Főleg a vízjárta síkvidékeken keletkezett igen sok halom, melyek lakódombok, sírdombok, őrhalmok, határhalmok voltak. Régészeti és természeti értékek hordozói és őrzői.
Védett területeinken szép számban találhatunk még halmokat, melyek közül is talán a leglátványosabb a Kígyósi-pusztán található kétegyházi halommező, ahol több tucatnyi halom áll egymás közelében. A halmok növényzete is sok érdekességet rejt, így a löszfal pionír növényzet számos ritka faja megtalálható itt a tarájos tarackbúzával és a heverő seprőfűvel együtt.
Minden halom a törvény erejénél fogva védettséget élvez.
Földvárak
A természetvédelmi törvény szerint „a földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel”.
A nemzeti parkunk legjelentősebb földvár maradványa az Orosháza határában és Pusztaföldvár közelében található Nagy-Tatársánc. Ez egy 3000 éves, patkó alakú földvár maradványa, mely 3 km hosszú és 1,8 km átmérőjű kettős árokkal védett sánc volt. A patkó alsó ívét egy ősfolyó zárta le, mely az egykori Maros egyik mellékága lehetett. Jelenleg egy piciny területe maradt meg eredeti állapotában (0,5 ha), mely a nemzeti parkunk fokozottan védett területe és Tatársánci ősgyep néven vált ismertté. Számos löszpuszta gyepekhez kötődő, védett növény és állatfaj élőhelye.
Nemzeti parkunk másik híres földvár maradványa a Dévaványai-Ecsegi pusztákon található Ördögsánc vagy Csörsz-árok néven ismert földvár. Ez egy nagyobb erődítmény épen megmaradt része, mely valaha nyugat-kelet irányban az Északi-Középhegység lábánál, majd észak-déli irányban húzódott az Alföldön keresztül több 100 km hosszon. A sánc korát nem ismerjük, római kori eredetét valószínűsítik. A jó állapotban megmaradt sáncfal rendkívül értékes ősi lösznövényzetet és az azt követő sáncárok pedig fajgazdag mocsári növényzetet őrzött meg.
Bár növényzetileg kevésbé értékes, viszonylagosan jó állapota és táji megjelenése miatt fontos a Kis-Sárrét területi egységen található Biharugra és Körösnagyharsány közötti Csörsz-árok szakasz is.
