A Körösvölgyi Állatparkban vendégeink testközelből ismerhetik meg a Kárpát-medencében egykor és ma honos állatfajokat. A főépületben kialakított, összesen 7000 literes akváriumban pedig a hazai vizeink halaiban gyönyörködhetnek a látogatók.
Az Anna-liget parkjában egy 2100 méteres sétány mentén madárvolierek, ragadozóházak, lekerített vizes élőhely, mókusház, illetve nagy kifutók adnak otthont a több, mint 50 féle állatfaj, több száz egyede számára. Az állatpark lakói között védett és nem védett fajokat egyaránt fellelhetünk. Látogatóink olyan rejtett életmódot élő állatokkal találkozhatnak, mint a nyest, az uhu, az uráli bagoly, a nyestkutya vagy az aranysakál.
A kialakított vizes élőhelyen több mint 15 féle vízimadár él. Az Anna-ligetben láthatunk gímszarvast, őzet, dámszarvast, vaddisznót és rókát is, melyek általánosan ismert fajnak számítanak, mégis ritkán kerülnek a természetjárók szeme elé a szabadban. A park legnagyobb attrakcióját az európai bölények jelentik, melyek a Maros és a Sárrét közti terület régmúlt élővilágát idézik, hiszen ma már hazánkban sehol nem élnek vadon. Az állatpark népszerű látványossága továbbá a jávorszarvas, fakókeselyű és a szürke farkas is.
Az állatfajokról érdekességeket az alábbiakban találhatnak.
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/mor-gorog-teknos-kneom.jpg)
Forrás: KMNPI
![Vörös mókus](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/mokus-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/hollo-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/mosomedve-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/goreny-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/borz-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/vorosroka-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/gyongybagoly-kicsi.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/orvos-galamb-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/oz-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/farkas-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/fakokeselyu.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/javorszarvas-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/strura-01-g-kokay-szabolcs-c-2.png)
Forrás: Kókay Szabolcs - MME - www.mme.hu
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/muflon.jpg)
Forrás: Zsoldos Márton
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/mezei-nyul.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/barat-rece-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/nagy-lilik-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/mocsari-teknos.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/tokes-rece-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/futyulo-rece.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/europai-boleny-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/szarka.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/nyest.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/damszarvas-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/erdei-fulesbagoly-kokay.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/g-smbika001.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/bubbub-01-g-kokay-szabolcs-c.png)
Forrás: Kókay Szabolcs - MME - www.mme.hu
![](/uploads/kepek/vaddiszno-kokay-2.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/aranysakal-kokay-2.jpg)
Forrás: Kókay Szabolcs
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/nyestkutya-kokay.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/karikakeszeg.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/2-vorosszarnyu-keszeg.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/5-compo.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/6-szivarvanyos-okle.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/7-szeles-karasz.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/8-ponty.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/11-harcsa.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/12-csuka.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/13-naphal.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/14-bodorka-jpg.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/15-sullo.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/19-ezustkarasz.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/20-kinai-razbora-jpg.jpg)
Forrás: KMNPI
![](/uploads/kepek/korosvolgyi-allatpark/amur.jpg)
Forrás: KMNPI