A Körös-Maros Nemzeti Park tájainak téli madárvilága nagyban különbözik attól, amit a nyári időszakban tapasztalhatunk. A fajok egy része délebbre vonul, de érkeznek helyettük északról olyan vendégek, melyekkel csak a téli időszakban találkozhatunk.
A pusztai területek tipikus téli vendégei a réti pityerek. Ezek az észak-európai elterjedésű madarak már szeptember-októberben megérkeznek a Dél-Alföldre. A kardoskúti Fehér-tó környékén az enyhe teleken gyakran találkozhatunk több tíz példányos csapataikkal. Kedvelik a tocsogós, belvízfoltos gyepeket, így ez a terület ideális számukra. Megfigyelhetjük, ahogyan a sekély vizek szélén szedegetik a gyommagvakat. Mezei pacsirták is szép számban vannak a tó környékén, az utóbbi években egyre több az áttelelő példány. Folyamatosan emelkedik a térségben az északról érkező fenyőrigók száma. Nemcsak a bokros, fás területeket kedvelik, hanem a pusztai, gyepes részeket is. A Fehér-tó környékén több százas csapataikkal találkozhatunk. Az itteni bokros területeken bőven találnak táplálékul szolgáló kökényt, csipkebogyót, vadszőlőt és galagonyát is.
A Körös-Maros Nemzeti Park erdős tájainak téli madárvilága szintén változatos. Jól megfigyelhető ez például a szabadkígyósi Nagyerdőben, ami a természetbarátok kedvelt kirándulóhelye. A barátposzáták és a fülemülék az ősz folyamán útra keltek a déli tájak felé, helyettük viszont megérkeztek Észak-Európából illetve az Erdélyi-szigethegység magasabb régióiból a téli vendégek. Közülük is a leggyakoribb a süvöltő, amely jellegzetes, lágyan sípoló hangjáról könnyen felismerhető, s szívesen csipegeti a kőrismagokat. A csízek szintén szép számban gazdagítják a Nagyerdő madárvilágát. A területen költő, állandó madárfajok állománya is jelentősen megnövekszik a hideg évszakban az északabbra költő fajtársaikkal. Külön érdekességnek számítanak a télen felbukkanó nagy őrgébicsek, melyek énekesmadarak ugyan, mégis ragadozó életmódot folytatnak. A Nagyerdőben termő kökények, bodzák, csipkebogyók, vadkörték, galagonyák és a fák kérgei alatt megbúvó rovarok, bábok, peték kiváló táplálékul szolgálnak az itt telelő madarak számára.
A Kis-Sárréten a fenyőrigó a leggyakoribb téli vendégek közé tartozik, különösen a kemény teleken, amikor többezres csapatait figyelhetjük meg. Enyhébb teleken pedig az ilyen időszakban kifejezetten társaságkedvelő seregély fordul elő nagy számban.
A fenti népes csapatokon kívül a cserjesávok mellett sétálva megfigyelhetünk kisebb tengelic vagy kenderike csapatokat. Az állandó énekesmadaraink zöme tavasszal és nyáron főként rovarokat fogyaszt, de télen áttérnek a magvak, növényi táplálékok fogyasztására. Éppen ezért nagyon fontos a legelőkön a kaszálatlan sávok meghagyása, illetve a szántók esetében a hasznosítatlan mezsgyék fenntartása. Ezeket a madarak nemcsak táplálkozóhelyként használják, hanem el is tudnak rejtőzni bennük a rájuk vadászó karvalyok és kis sólymok elől.
A téli nádasok csipogó bajszosai, a barkóscinegék kifejezetten derűs színfoltot jelentenek a dél-alföldi tájakon. A nádi énekesmadarak általában nem túl díszes, egyszerű sárgásbarna tollruhát viselnek, azonban a barkóscinegék hímjei kitűnnek a sorból, mással össze nem téveszthető, igazán egyedi megjelenésükkel. Testük narancsos-barna, fejük kékes-szürke, szemük alól kiinduló, fekete, bajusz-szerű tollnyúlványokat viselnek, és testükhöz képest igen hosszú, vékony farkuk van. A többi nádi énekessel ellentétben nem vonulnak, a tél folyamán is itt tartózkodnak és a nád, valamint a gyékény magjait fogyasztják. A nádasban bujkáló csapataikat messziről elárulja csilingelő csipogásuk.
A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterülete ötvözi a fent bemutatott élőhelyek valamennyi típusát. Innen a vadludak eltűntek, néhány száz tőkés réce jellemzi a Kenderesszigeti-halastavak madáréletét. Időnként egy-egy guvat sivalkodik egyet a nádasból, így árulva el magát, ritkábban barkóscinege csapat csilingel végig a nádszegélyen. Az út menti mezei veréb csapatok csivitelése, mozgása sűrűn odavonzza a karvalyt, amely sikerrel zsákmányol ezekből a csapatokból. Az utolsó darucsapatok is elhúztak a ványai határ fölött. A nyílt határban a vetési varjak csapatai a legfeltűnőbbek, melyek késő alkonyattájt a település fáira húznak be, nagy hangoskodással. Némelyik kedvelt repceföldön az őzek mellett túzokok népes csapatait is láthatjuk. Külön öröm volt a közelmúltban egy hósármány megfigyelése. Ez a világos mintás, tundralakó madár majd minden évben felkeresi a dévaványai-gyomai határt. A gyepeken egerészölyvek ülnek, fölöttük időnként egy-egy gatyás ölyv szitál, így kutatva hosszasan a táplálékot. A fenyőrigók százas csapatokban repülnek ki az ezüstfás csatornaoldalakról. A kék galambok egész télen, így most is több százas csapatokban vannak jelen.
