A varjúfélék családjába tartozó csókákkal a Körös-Maros Nemzeti Park tájain is gyakran találkozhatunk. Február végén a párok már költésre készülődnek, keresik az alkalmas fészkelőhelyeket.
Laikus megfigyelők gyakran varjúnak, vagy rigónak gondolnak minden fekete madarat, amit látnak. A madarak fekete seregét azonban számos faj gazdagítja, és ezek sokszor nem is annyira egyszerűen csak feketék, hanem sokkal színesebbek, mint ahogy az első látásra tűnik.
Az egyik ilyen, kevésbé ismert, bár emberi településeken is gyakori madárfaj a csóka. A csókák sokszor előszeretettel vegyülnek a varjak csapataiba, azonban jellegzetes, csacsogó hangjuk és kisebb testméretük alapján messziről is el lehet őket különíteni. Ha pedig közelről nyílik alkalmunk megszemlélni őket, akkor láthatjuk, hogy a messziről egyszínű feketének tűnő madarak valójában milyen megkapó külsővel bírnak.
A csókák fejtetője és torka sötét fekete, tarkójuk jóval világosabb, hamuszürke tollakkal fedett. Hasuk, testük a tarkójuknál valamivel sötétebbe hajló, szárnyuk, farkuk fémesen, lilásan csillogó fekete. Ami pedig igazán egyedivé teszi megjelenésüket, az a tollazatukból kirívó, nagyon világos szürke, már-már fehéres-kékes szemük. Innen ered a „csókaszemű” kifejezés, melyet például a nagyon világos szemű lovakra használnak.
Mint a varjúfélék általában, a csókák is alapvetően társas lények és igen intelligensek. Az emberi beszédet és sok más hangot is utánozni képes fajok közé tartoznak. Gyakran költenek emberi településeken, jellemzően öreg, magas épületek üregeiben, padlásokon, de városi parkok idős fáinak odvaiban is. A szabad természetben szintén fák odvaiban, vagy varjúfészkekben költenek, de a nagyobb méretű mesterséges fészekodúkat sem vetik meg.
Korai költésű fajról van szó, február végén már rendszerint lehet látni a párokat, amint nagy alapossággal szemlélik az alkalmasnak vélt fészkelőhelyeket. Bájos természeti jelenet, amint a csókapár, jellegzetes hangon folyamatosan kommunikálva nézegeti az odúkat, ki-be nézegetnek, tetőtől talpig „átjárják” az adott fát, közben gyakran egymás mellé ülnek, „csacsognak”, egymást kurkásszák, tollászkodnak. A jelenleg tapasztalható tavaszias időben is már lehet látni, hogy meg-megjelennek a hagyományos költőhelyeiken. Főként rovarokkal, gerinctelenekkel, apró kisemlősökkel táplálkoznak. Csapatosan járják a pusztákat, élelem után kutatva.
Érdemes tehát alaposan szemügyre venni egy-egy nagy, fekete madárcsapatot a pusztában, hátha sikerül megfigyelnünk a madárvilág e csillagszemű mókamestereit.
