A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén nemcsak a sokak által ismert tiszavirágok rajzásában gyönyörködhettünk, hanem a nagy szarvasbogarak rajzását és párzását is megfigyelhetjük.
A nagy szarvasbogár a hazánkban előforduló egyik legnagyobb rovar. Nevét onnan kapta, hogy a hímeknek hatalmas, kifejezetten szarvasagancsra emlékeztető, egyedi rágóik vannak. Ezek a rágók nemcsak kinézetükben, hanem funkciójukban is gyakorlatilag megegyeznek a szarvasbikák agancsával, hiszen a nőstények kegyeiért folytatott harc során a hímek egymás elleni fegyverként használják, ugyanúgy, mint a szarvasbikák agancsaikat a bőgés idején.
A szarvasbogarak abban is hasonlítanak a gímszarvasokra, hogy igen kifejezett náluk az ivari dimorfizmus, vagyis a nemek külső megjelenésében nagy különbségek vannak. Mint ahogy a szarvasoknál csak a hímek viselnek agancsot, úgy a bogaraknál is csak a hímeknek van ilyen nagyméretű, módosult rágójuk. A nőstényeknek egyáltalán nem feltűnő, teljesen szokványos, kisméretű, ívelt rágóik vannak. A testméretbeli különbségek is hasonlóan alakulnak, a nőstények itt is kisebbek, szerényebb megjelenésűek.
Alapvetően keménylombos erdőkhöz kötődnek a nagy szarvasbogarak, főleg a tölgyfák alkotta erdőket, facsoportokat kedvelik. A Maros mentén ugyan nem ez a meghatározó, de azért itt is találunk tölgyes erdőket, illetve néhány egészen szép kort megélt, tekintélyes méretű tölgyfát is. Ezek a területek alkalmas élőhelyet biztosítanak a nagy szarvasbogarak számára. Azért kötődnek alapvetően a tölgyfákhoz, mert 4-5 évig fejlődő lárváik fakorhadékkal táplálkoznak és leginkább a korhadó tölgyfa a megfelelő táplálék számukra. A hosszú lárvastádiumot követően minden évben május végén, június elején kezdik meg rajzásukat az imágók, azaz a kifejlett rovarok. A szarvasbogarak 1-2 hónapig élnek kifejlett állapotukban, és ez idő alatt táplálkoznak is. A fák sérüléseiből folyó nedveket nyalogatják, szívogatják.
Általában az alkonyati órákban aktívabbak, főleg a hímek, amelyek ilyenkor aktívan keresik a párzásra kész nőstényeket. Látványos, ahogyan szinte függőleges testtartásban, már messziről hallatszó hangos zúgással, fáról-fára repülnek ezek az akár 8 cm-es rovarok. A feromonok, vagyis illatanyagok alapján találnak rá a nőstényekre. Gyakran előfordul, hogy egy-egy nőstényt több hím is egyszerre környékez meg, ilyenkor kezdődnek az összecsapások. Hatalmas, agancsszerű rágóikkal összeakaszkodnak és minden erejüket kihasználva igyekeznek ellenfelüket a magasba emelni, hogy aztán ledobhassák a földre a fa törzséről és így kizárólag magukénak tudhassák az adott nőstényt, akivel aztán a párosodás megtörténhet.
Sikeres párzást követően a hímek általában néhány napon belül elpusztulnak. A nőstények rendszerint valamivel tovább élnek, hiszen rájuk még vár egy fontos feladat: a peték lerakása. A lárvák számára alkalmas korhadó fatuskókat, fatörzseket keresnek, s ezek közvetlen környezetében, a föld alá, rakják petéiket. Akár 30-50 cm mélyre is leásnak.
A nagy szarvasbogaraknak rokon faja a kis szarvasbogár, melyet sokszor az előbbiek utódjának vélnek a szemlélődők, hiszen nagyon hasonlítanak a nőstény nagy szarvasbogarakhoz. Jóval kisebbek viszont, a hímek és a nőstények is csupán 1,5 - 3 cm hosszúak. Színezetük a nagy szarvasbogarak barnás árnyalatához képest fénytelen, matt fekete. A hímeknek nincs is nagy agancsszerű rágójuk, csupán kisebb, felfelé irányuló, fogszerű nyúlványok vannak a rágóikon, de ezek csak egészen közelről szemlélve láthatóak.
A kis szarvasbogarak valamivel korábban, már május közepén aktivizálódnak, de nagyobb példányszámban a nagy szarvasbogarakkal egyidőben, júniusban találkozhatunk velük a marosi erdőkben. Kevésbé táplálékspecialisták, a tölgy mellett egyéb lombos fák maradványai is megfelelőek a lárváik fejlődéséhez.
A nyári forróságban tehát az árnyas ártéri erdők nemcsak kellemes légköri viszonyokat nyújthatnak a természetkedvelők számára, hanem olyan látványos természeti látványosságokat is megfigyelhetnek, amilyen a szarvasbogarak rajzása.
