A Körös-Maros Nemzeti Park Tatársánci ősgyep részterületén javában tart a fokozottan védett bókoló zsálya virágzása. A liláskék virágfürtökben egészen május végéig gyönyörködhetünk.
A Tatársánci ősgyep egy nagyon kis kiterjedésű, mégis igen fontos terület. Jelentősége abban rejlik, hogy őrzi a táj egykori természetes növénytakarójának maradványait. Történelmi szempontból is különleges helyszín, mert háromezer évvel ezelőtt, a bronzkor végén itt egy kettős sáncrendszer volt. Tulajdonképpen ez az egykori emberi beavatkozás a tájba, a sáncrendszer építése tette lehetővé, hogy ez az ősgyep a mai napig fennmaradjon. A sáncrendszer ugyanis elég meredek volt (az alsó és felső része között több mint 5 méteres szintkülönbség volt), ez óvta meg a beszántástól. Az ősgyepet dr. Kiss István fedezte fel 1930-ban és a védetté nyilvánítás (1971-ben) is az ő nevéhez fűződik. Ő volt az, aki először írta le az itt jelenlévő azon fajokat, melyek a terület növényvilágának természetességét és ősi jellegét adják.
A bókoló zsálya úgynevezett reliktum faj, azaz maradványfaj, mely a legújabb kutatások szerint már a jégkorszakban is itt élhetett. Fő elterjedési területe hazánkról keletre, a sztyeppzónában található, Magyarországon éri el elterjedésének nyugati határát. Két jelentősebb őshonos állománya található az országban, mindkettő a Körös-Maros Nemzeti Parkban van, az egyik Kondoroson, a másik a Tatársánci ősgyepen.
Rendkívül mutatós, dekoratív növény. Liláskék virágai lefelé hajlanak, ezért is nevezik bókoló, vagy kónya zsályának. Egyike annak a tíz növényfajnak, melyekre hazánkban fajvédelmi tervet dolgoztak ki.
Az átlagos években a bókoló zsálya akár 120 cm magasra is megnő. Idén azonban a csapadékhiány miatt a növények mindössze 50-60 centiméteresek, virágaik azonban ugyanolyan mutatósak, mint máskor. Az első virágok már április legvégén megjelentek, de a csúcsvirágzás május közepén várható.
