A Körös-Maros Nemzeti Park területén él egy különleges, aprócska csigafaj, a dobozi pikkelyescsiga. Ha figyelmesen járjuk az erdőt, a melegebb téli napokon is megpillanthatjuk az avarban, vagy a korhadó fatuskók törzsén.
A dobozi pikkelyescsiga egy erősen Békés megyei kötődésű puhatestű, mely ráadásul apró termetével (házának átmérője maximum 5 mm), rejtett életmódjával nem hivalkodik, nem véteti magát észre. Elterjedési területe is eléggé különleges. A faj első példányait az 1960-as években a békéscsabai malakológus (puhatestűeket tanulmányozó tudomány képviselője), Kovács Gyula találta meg. Pontos beazonosítását azonban csak 1972-ben végezték el. Az azonosítást végző kutatók a megtaláló tiszteletére nevezték el „Hygromia kovacsi”-nak, mert akkor még a pikkelyes csigák nemzetségébe sorolták. Később a tudomány 2001-ben, további vizsgálatok alapján „Kovácsia kovácsi”-nak nevezte el, tehát egy önálló nemzetségbe sorolta ezt az állatot, így is megemlékezve a kutatóról.
A faj Kárpát-medencei reliktum, tehát szűk elterjedési területtel rendelkezik. Fő megtalálási helyét a Békés megyei erdősztyeppek nedves, párás mikroklímával rendelkező erdőfoltjai jelentik, de vannak adatai a határon túlról, a Partiumból is. A Zempléni-hegységben szintén előkerült a faj. Ez a kis csiga a talaj felső rétegében él, az avartakarót ritkán hagyja el, itt fogyasztja a növényeket és a növényi eredetű korhadékokat.
A talajtól ritkán „rugaszkodik el”, esetleg a korhadó fatuskók törzsén jut fel 10-20 cm magasságig. Számára optimális helyzet a párás, nyirkos közeg, illetve a 10-15 Celsius-fok közötti hőmérséklet, ezért az őszi és az enyhébb kora téli napokon találkozhatunk vele. A nyári szárazságban és forróságban az avar alatt rejtőzködik, ezért hogy ha az élőhelyéhez tartozó erdőkben teszünk kirándulást, és kicsit figyelmesebben követjük a talajszint eseményeit, akkor helyenként gyakran találkozhatunk ezzel a más területeken rendkívül ritka, vagy hiányzó fajjal. Ritkaságának köszönheti, hogy Magyarországon sokáig egyetlen fokozottan védett puhatestűként tartottuk nyilván, melynek természetvédelmi értéke a mai napig is a kategóriájában igen jelentős: 100 ezer forint. Sorsát nem a csigavadászok, gyűjtők fenyegetik, hanem elsősorban a táj kiszáradása, az otthont adó erdők szerkezetének megváltozása, a fakitermelés, valamint a klíma egyre melegebbre és szárazabbra válása jelenti számára a legnagyobb veszélyt.
A pikkelyes csiga a nevét arról kapta, hogy a házát, a héj felületét apró, csak mikroszkóppal megfigyelhető, pici pikkelyek borítják. A pikkelyek miatt a héj fénytelen, szabad szemmel is jól látható, opálos felületet mutat. A csigaházon barnás-tarka színű, sötétebb és világosabb foltok váltogatják egymást.
