Április 1-30. között, minden nap 6.00 órától lehetőség nyílik hajnali túzoklesre Dévaványán.
Az előre bejelentkező érdeklődőknek szakvezetést biztosítunk a túzokdürgés megtekintéséhez. Igény szerint gépkocsis területbejárást vagy gépkocsi nélküli szakvezetést adunk természetvédelmi őr kíséretével. Vendégeink egy órás előadást hallanak majd a túzokról és védelméről. Több védett és fokozottan védett fajt is megfigyelhetnek ilyenkor, például kerecsensólymot, parlagi sast, vagy a vörös vércsét. Részvételi díj: 15.000 Ft/gépkocsi/óra, 8.000 Ft/óra gyalogos szakvezetés. Információ, jelentkezés: Szegedi Fruzsina természetvédelmi őrkerület-vezetőnél a +36 30 687 0814-es telefonszámon.
Április 6-án, szombaton, este fél 7-kor csalogányváró tavaszi túrára várjuk a természetbarátokat Dévaványára, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontba. Egy kellemes tavaszi séta (1,2 km) keretében hallgatjuk majd az énekesmadarakat. Szerencsés esetben alkonyatkor meghallhatjuk az Afrikából visszatérő első fülemülék (csalogányok) páratlan koncertjét. A túra után csillagászati előadást tartunk – csatlakozva a „Csillagséták nemzeti parkjainkban” elnevezésű, országos programsorozathoz -, és lézerfénnyel, távcsővel vizsgáljuk a fényszennyezéstől mentes pusztai égboltot. A programra előzetes bejelentkezés szükséges Szélné Sándor Katalin látogatóközpont-vezetőnél az alábbi telefonszámon: +36 30 445 2409.
Április 6-án, szombaton reggel 6.00 órától hajnali pacsirtaszót hallgathatunk Kardoskúton, a Sóstói Állattartótelep bejárójánál, a Lófogó-ér melletti kilátónál. Bizonyára nemcsak a pacsirták, hanem sordélyok, sárga billegetők is dalolnak majd nekünk. A túrára előzetes bejelentkezés szükséges Palcsek István Szilárd természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (+36 30 016 2117).
Április 6-án, szombaton reggel 8.00 órától bakancsos túrát szervezünk Mágor-pusztán. A cél az, hogy megkeressük nemzeti parkunk címermadarát, a túzokot és együtt lessük meg a túzokdürgés felejthetetlen pillanatait. A tavaszi legelőkön sok egyéb madárfajt is láthatunk majd: bíbiceket, nagy godákat, sárszalonkákat és piroslábú cankókat, de olyan ritka ragadozó madarak is előfordulhatnak, mint a kerecsensólyom, vagy a parlagi sas. Információ, jelentkezés: Tóth Imre természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (+36 30 645 0613).
Április 12-én, pénteken délután 16.30 órakor tavaszi madárlesre várjuk a természetbarátokat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Montág-pusztai megfigyelőtornyánál (Makói úti kilátó). Programunk résztvevői a fokozottan védett Nagy-Zsombék mocsarának madárvilágát ismerhetik meg és a virágzó kamillamezők látványában is gyönyörködhetnek. Információ, jelentkezés: Balla Tihamér természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (+36 30 471 5608).
Április 13-án, szombaton 9.00 órától „Kis-sárréti kikelet, tavasz a berekben” elnevezésű túránkra várjuk az érdeklődőket Biharugrára, a Bihari Madárvártára. A Sző-rét és az Ugrai-rét mocsarainak környékén, vizenyős réteken és szárazabb legelőkön át vezet majd az utunk. Ismerkedünk a terület élővilágával, s minden bizonnyal találkozunk fiókáikat vezetgető nyári ludakkal is. A túra tervezett hossza 7 km, időtartama 4 óra. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges Járvás Katalin területi felügyelőnél az alábbi telefonszámon: +36 30 108 7201.
Április 16-án, kedden reggel 9.00 órakor „Ki lakik az odúban?” címmel izgalmas programra várjuk az érdeklődőket Dévaványára, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontba. Szakvezetőnktől érdekes információkat tudhatnak meg a madarak tavaszi viselkedéséről és bepillanthatnak a madárodútelep lakóinak (széncinegék, kék cinegék, házi verebek, seregélyek) otthonába is. Információ, jelentkezés: Szegedi Fruzsina természetvédelmi őrkerület-vezetőnél a +36 30 687 0814-es telefonszámon.
Április 20-án, szombaton reggel 9.00 órakor „Évszakok” elnevezésű tematikus túránkra várjuk az érdeklődőket Szarvasra, a Halásztelki tanösvényre. A mintegy 3,5 km-es gyalogtúra keretében a Körös-ártér gazdag élővilágát, természeti sajátosságait és értékeit ismerhetik meg vendégeink. A tavaszi, ébredő természet a költési időszakban madárdaltól hangos. Információ, jelentkezés: Tóth Tamás József természetvédelmi területfelügyelőnél (+36 30 475 1780).
Április 20-án, szombaton 10.00 órától „Birkanyírás – juhászok élete a Kardoskúti-pusztán” című programunkra várjuk vendégeinket a KMNPI Sóstói Állattartótelepére. A telepen tartott racka- és cigája juhok tavaszi kihajtása előtt történik az állatok nyírása, amit a résztvevők most nemcsak láthatnak, hanem ki is próbálhatnak. Az ollóval történő birkanyírás után a résztvevők Nemzeti Parki Termék Védjegyes helyi termékeket is kóstolhatnak. Információ, jelentkezés: Palcsek István Szilárd természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (+36 30 016 2117).
Április 21-én, vasárnap 9.00 órakor Körös-menti kerekezésre várjuk az érdeklődőket Szarvasra. A Körösvölgyi Állatpark parkolójából indulva átkerekezünk Szarvason, és a duzzasztóművet érintve elmegyünk Békésszentandrásig és vissza. Közben megcsodáljuk az ártér sokszínű élővilágát. A ligeterdők énekesmadarai, fekete harkályok, a morotváknál nagy kócsagok, bakcsók, récefélék, jégmadarak és mocsári teknősök kerülhetnek szemünk elé. Információ, jelentkezés: Tóth Tamás József, természetvédelmi területfelügyelőnél (+36 30 475 1780).
Április 21-én, vasárnap a Föld napja tiszteletére szakvezetéses gyalogtúrát szervezünk a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kígyósi-puszta részterületén. A találkozó időpontja reggel 9.00 óra, helyszíne a szabadkígyósi sportpálya parkolója (GPS koordináták: É 46°35’57.03”, K 21°05’01.33”). A kirándulás során a Kígyósi puszta tavaszi arcával ismerkedünk. Vendégeink megcsodálhatják a szirmukat bontogató virágokat és az átvonuló madarakat. Bejárjuk a legelőket, s közben szó lesz majd a pusztai állattartásról is. Mivel nem start-cél túráról van szó, ezért javasoljuk a tömegközlekedési eszközök használatát. Részvételi díj felnőtteknek 1500 Ft/fő, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft/fő. A program várhatóan du. 16.00 óráig tart. További információk és előzetes bejelentkezés Boldog Gusztáv László természetvédelmi őrkerület-vezetőnél a +36 30 475 1777-es telefonszámon.
Április 26-án, pénteken 16.30 órától „Kulturális és természeti örökségünk nyomában a Blaskovics család egykori uradalmában” címmel gyalogtúrára várjuk az érdeklődőket a Királyhegyeshez tartozó Csikóspusztára. Túránk során felkeressük a nemesi család bő száz éve épült kriptakápolnáját, mely a védett Csikóspusztai-tó melletti kis erdőben található. A kápolna megtekintésén túl megfigyeljük a tavon tartózkodó vízi- és partimadarak csapatait is. Információ, jelentkezés: Balla Tihamér természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (+36 30 471 5608).
Április 27-én, szombaton reggel 9.00 órától „Vadvízország” címmel szervezünk túrát Biharugrán, a Kisvátyoni-legelőn. Az itteni gyepek, mocsarak, mocsárrétek tavaszi életét, madár- és növényvilágát figyeljük meg vendégeinkkel. A gyepeken még virágzik az agárkosbor, a mocsárréteken sok ritka növénnyel találkozunk. A közelben költő rétisasok is rendszeresen járják a környező gyepeket, így az ő feltűnésükre is számítunk. Információ, jelentkezés: Biró István tájegységi csoportvezetőnél (+36 30 475 1785).
Végül felhívjuk figyelmüket a dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban április 1-én megnyitott, május végéig megtekinthető vándorkiállításra. A tárlat segítségével rácsodálkozhatunk, mennyiféle állattal találkozhatunk városunkban, utcánkban. Megismerkedhetünk a hazai baglyok titokzatos életével, illetve érdekességeket tudhatunk meg a kertekben is sokszor feltűnő tüskés látogatókról, a sünökről.