Aranylilék és bíbicek is felbukkantak már Kardoskúton

A tél enyhülésével január 27-én először az első bíbiccsapatok, másnap pedig már az első aranylilék is megérkeztek a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületére.

A bíbicek fő telelőhelye Észak-Afrika, de minden télen akadnak olyan példányaik, melyek sokáig kitartanak nálunk, s csak később, a nagy hidegek beálltával vonulnak el, de ekkor inkább már Nyugat-Európa atlanti partvidékére. Így volt ez az idei télen is: december végéig elmentek a bíbicek, aranylilékből pedig január 1-jén láttuk az utolsó kis csapatot. Aztán a beköszöntő kemény fagyok és a jelentős havazás hatására mindannyian útra keltek. Szinte egy teljes hónapon át nem is láttunk errefelé sem bíbiceket, sem aranyliléket, ami nem csoda, mivel ilyen időjárási körülmények között nehezen juthattak volna a táplálékul szolgáló rovarokhoz, puhatestűekhez, férgekhez.

Az első bíbicek január utolsó hetén jelentek meg, több kisebb, néhány tíz példányból álló csapatokban. Az aranylilék közül pedig egy nappal később bukkant fel az első, 24 példányos csapat.  

A két faj tavaszi vonulásának csúcsa még odébb van: az aranylilék március elejétől végéig, a bíbicek pedig március közepén-végén vonulnak a legnagyobb számban. Olyankor bíbicekből több százas csapatokat látunk, aranylilékből pedig akár több ezer példányos csapatok is megjelennek a Fehér-tó körüli gyepeken.  Ez a terület több okból is kiváló megállóhely számukra. Egyrészt a tó egy biztonságos, nyugodt pihenőhely, másrészt a nemzeti park igazgatóság kezelésében élő őshonos juhokkal és szürkemarhákkal itt fenntartott, rövidfüvű gyepek kiváló táplálkozóhelyet biztosítanak a partimadarak számára. A legeltetéssel történő természetvédelmi kezelés tehát a tavaszi madárvonulás szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír.

A bíbicek költőfajként is jelen vannak a kardoskúti Fehér-tó térségében, évente 10-15 pár költ itt. Az aranylilék csak átvonulnak felettünk, útjuk Európa északi tájai felé vezet.  

bíbic Vasas András fotója
Bíbic Fotó: Vasas András