Az idén a kék vércsék voltak többen Cserebökényben

Ebben az évben a Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén a szokásos kék vércse állomány költött. A vörös vércse költőpárok száma viszont a korábbi évekhez viszonyítva jelentősen visszaesett, négy műfészektelepen mindössze 78 pár költött.

Táplálékban gazdag, mezei pocok gradációs években csak a rekettyési műfészektelepen általában több mint száz pár vörös vércse költött. Az ideihez hasonló állománycsökkenést 2021-ben tapasztaltunk. Akkor már a következő évben visszaerősödött a költőállomány. Idén a vörös vércsék fő táplálékát jelentő mezei pocok alacsony előfordulása okozhatta a költések elmaradását.

Az átlagos években a március közepétől költésbe kezdő vörös vércsék elfoglalják a telelőterületről később visszaérkező kék vércsék elől az üres költőládákat. Idén azonban a kék vércsék voltak többen.

A Cserebökényi-pusztákon már több mint egy évtizede 100-120 pár kék vércse költését mérjük fel. Idén a május 19-20-án végzett telepellenőrzések alkalmával a szokásosnál 40 %-kal kevesebb kék vércse tartózkodott a költőhelyeken. Ezért az állomány csökkenésétől tartottunk, de szerencsére május 20-át követően a telelőterületről nagyobb hullámban visszaérkező kék vércsék benépesítették a költőhelyeket.

A kék vércse párok többsége május 20-át követően rakta le a tojásait. A költőládákban 3-4 tojáson ültek a szülők. A Cserebökényi-pusztákon idén a kék vércsék többsége négy műfészektelepen költött, a szoliter párokkal együtt 115 pár költését mértük fel. A fészekaljak 35 százaléka gallyfészekben, elsősorban a Rekettyési-telepen volt. Ezen a csaknem 900 méter hosszú telepen a gallyfészekben költő kék vércsék két helyen költöttek nagyobb számban. Megfigyelhető volt a telepen belüli, kisebb telepek kialakulása.

A kék vércse fiókák július második hetétől kezdtek kirepülni, de ezt követően is a telepen éjszakáztak. Elegendő táplálék esetén az őszi gyülekezés kezdetéig a térségben maradnak a családok.

Kék vércse hím
Kék vércse hím Fotó: Őze Péter
Kék vércse tojó
Kék vércse tojó Fotó: Őze Péter