Barna varangyot figyeltünk meg a Holt-Sebes-Körös partján

A Körös-Maros Nemzeti Park tájain kanyargó Holt-Sebes-Körös kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület Békés vármegye északi részén. Településeken keresztül, közel 50 km hosszan a hajdani vízi élővilág egyik őrzője.

Ez a terület napjainkban is sok vízhez kötődő, védett természeti érték élőhelye, köztük a „nem szeretem” állatoké is, például a békáké. Bár az itt lakóknak nem ritka a velük való találkozás, mégis akad köztük érdekes megfigyelés is, például egy barna varangy.

A barna varangy Magyarországon elterjedt faj, igazgatóságunk illetékességi területéről mégis kevés rögzített adat áll rendelkezésre, főként a Körösök mentéről vannak észlelések. Új előfordulásként a Holt-Sebes-Körös partján, a Szeghalomhoz tartozó, erdős területen a napokban került elő egy szép példány.

Március lévén sietős dolga akadt a Körös vizében, ezt mutatja az amúgy éjszakai életmódú állat nappali aktivitása is. A téli álmukból ébredő, ivarérett egyedek ilyenkor keresik fel szaporodásuk érdekében azokat a vizes élőhelyeket, ahol egykor ők is felnőttek.

barna varangy
Fotó: Mogyorós Edit Nóra
barna varangy
Fotó: Mogyorós Edit Nóra
barna varangy élőhelye
Fotó: Mogyorós Edit Nóra