Június 15-én, szombaton 19.00 órától rendezi meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja a „Barnabás-napi mágikus éjszaka” elnevezésű, hosszú évek óta népszerű programját.
Az est folyamán először dr. Marsi István: Környezeti változások a Dévaványai-sík térségében című előadását hallgathatják meg a résztvevők. Ezután egy rövid, izgalmas előadás keretében szó esik a Barnabás-napról, amely egykor a gyógynövénygyűjtés és a kaszálás hagyományos időpontjának számított. A napfordulóhoz kapcsolódó babonák, hiedelmek, népszokások is terítékre kerülnek majd.
Sötétedés után kuviklesre hívjuk vendégeinket, s bízunk benne, hogy közelebb is jönnek majd hozzánk e kisméretű baglyok.
Programunkban természetesen ezúttal is szerepel a csillagles. Nagy teleszkóppal és lézerfény segítségével fürkésszük majd az égboltot. Közben szó esik a csillagképek kialakulásáról, típusairól, elnevezéséről. Kézműves tevékenységekre is lehetőséget biztosítunk: gyógynövényes illatpárnákat, olajos üvegecskéket készítünk.
A program díja felnőtteknek 1500 Ft/fő, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft/fő. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges Szélné Sándor Katalin látogatóközpont-vezetőnél a +36 30 445 2409-es telefonszámon, vagy a rehely@kmnp.hu email-címen.