Élménydús nap a szürkemarha gulyával a Simotai-legelőn

Június 1-én szerény létszámmal, de kiváló időben zajlott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által első alkalommal meghirdetett „Egy nap a szürkemarha gulyával” elnevezésű program, melynek helyszínéül a Kis-Sárréten található Simotai-legelő szolgált.

A cél az volt, hogy a résztvevők testközelből megismerjék egy szürkemarha gulya mindennapjait, és nem utolsó sorban azokat az élőhelyeket, melyeket az állatok legelés közben felkeresnek. Mindjárt a program elején kiderült, hogy ide valóban állatszerető emberek érkeztek, mert egyik vendégünk - egy ötödik osztályos kisfiú - talpig pásztorruhában jelent meg. A csizma, a birgerli nadrág, a pitykés lajbi, a darutollas pásztorkalap és a pásztorbot jelezte, hogy hozzáértő emberrel van dolgunk.

Első utunk mindjárt a szürkemarhákhoz vezetett, melyek a villanypásztorral bekerített hatalmas terület legtávolabbi pontján tartózkodtak a Simotai-legelőn. A viszonylag nagy létszámú, 322 egyedből álló tinógulya a kellemes időjárásban már éppen a kora reggeli legelés után pihent és kérődzött. Itt rögtön hosszabb szemlélődés és beszélgetés következett, ahol a magyar szürke szarvasmarha múltjáról, jelenéről és különböző jellegzetes tulajdonságairól esett szó.  Mindjárt az elején tisztáztuk vendégeinkkel, hogy mit is jelent a „tinó” kifejezés és honnan ered a régi mondás, mely szerint „Tanulj tinó, ökör lesz belőled!”

A pihenő jószágokat rövid időre hátrahagyva a környék természeti értékeit vettük szemügyre. Eljutottunk egészen a Vátyoni-erdőkig, majd a kisvátyoni vizes élőhelyek madárvilágát vizsgáltuk, és a Begécsi-halastavakon keresztül tértünk vissza a Simotai-legelőre. A délután folyamán már a gulya volt a főszereplő, fiatal pásztorunk még a tereléssel is megpróbálkozott, de ez kutya nélkül sajnos nem igazán sikerült.

A gulyát követve botanizáltunk is egy kicsit, elsősorban a szikes gyepek jellegzetes növényfajait vettük szemügyre: a sziki ürmöt, a sziki pozdort, a sóvirágokat, a sovány csenkeszt. Nagy örömünkre a legelő egy hátasabb részén egy szép gumós macskahere foltot is találtunk, amely eddig még a helyi szakemberek számára is ismeretlen volt. Közben a fiatalember több meglepetéssel is szolgált, hiszen nagyon sok eredeti pásztornótát ismert, sőt a régi pásztorételekben is jártasságot mutatott. Pontosan tudta például, hogy mi a különbség az öreglebbencs és a slambuc között.

A téli szőrüktől megvált jószágok gyönyörű látványt nyújtottak a tavaszi legelőn. A szürkemarha gulyával eltöltött nap a szerény létszám ellenére mindenki számára nagy élményt jelentett. Azzal váltunk el, hogy a programot szeptemberben, az őszi legelőkön megismételjük és megpróbálkozunk valamelyik pásztorétel közös elkészítésével is.

egy nap a szürkemarhagulyánál
Fotó: Biró István
egy nap a szürkemarha gulyánál
Fotó: Biró István