Európai Madármegfigyelő Nap a Kis-Sárréten

Október 3-án, szombaton a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is bekapcsolódik az Európai Madármegfigyelő Napok programjába. A madárbarátokat ezúttal is Biharugrára, a Bihari Madárvártára várjuk.

Az Európai Madármegfigyelő Napok 1993-ban, a BirdLife International (Madártani Szervezetek Világszövetsége) által útjára indított nemzetközi program, amelyet minden év októberének első hétvégéjén rendeznek meg. Az esemény szakmai és közösségi célokat is szolgál. A számos országban és helyszínen zajló madártani megfigyelések adatai európai szintű információval szolgálnak az őszi madárvonulásról. Emellett sokaknak biztosítanak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek - szakemberek segítségével - a szabadban történő madármegfigyelésben.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Békés Megyei Helyi Csoportjával karöltve hosszú évek óta részt vesz a programban. Így lesz ez az idén is: a Bihari Madárvártán madárgyűrűzési bemutatóval várjuk a madárbarátokat, a Biharugrai-halastavakon pedig egy túra keretében együtt számoljuk majd a madarakat.

Az ősz ezen időszakában igazán változatos a madárvilág. Javában zajlik a madárvonulás, már átvonultak rajtunk az északabbra költő madarak, de a nálunk fészkelők közül még sok fajjal találkozhatunk. A madárgyűrűzésen az énekesmadarak vonulási szokásait ismerhetjük meg, miközben „kézközelből” is találkozhatunk velük.

Ebben az időszakban érkeznek a halastavak legnagyobb őszi-téli látványosságát jelentő nagy lilikek, bár ilyenkor még a nálunk fészkelő nyári ludak adják a vadlúdtömegek alapját. A récefélék nagyon változatos madárcsoport, sok fajuk fordul elő ekkor a tavakon. Az őszi csapolás alatt lévő halastavak a partimadarak, gémek és sirályok fontos táplálkozó- és pihenőhelyei, ahol nagy számban gyűlnek össze.

Rétisasok költenek a halastavakon és azok közelében is, ráadásul ebben az időszakban már megnövekszik a számuk, velük tehát biztosan találkozhatunk. Akár egy-egy kései vonuló halászsas is felbukkanhat, de más, ritkább madárfaj is a távcsöveink elé kerülhet. Igazán szerencsésnek akkor mondhatjuk magunkat, ha ezen a napon fekete sast is látunk. Ennek a ritka ragadozó madárnak a Kis-Sárrét mocsarai és a halastavak az egyik magyarországi átvonuló és telelőhelye.

Az Európai Madármegfigyelő Napok résztvevőit október 3-án, szombaton 9.00 órára várjuk Biharugrára, a Bihari Madárvártára. A programon a részvétel ingyenes. Információ és jelentkezés Tőgye János területi felügyelőnél az alábbi telefonszámon: +36 30 606 3493.

madármegfigyelő nap
Fotó: Tőgye János
madármegfigyelő nap
Fotó: Tőgye János

 

madármegfigyelés
Fotó: Tőgye János