A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében összesen 2800 magyar szürke szarvasmarha található. Az őshonos állatok legeltetésével nemcsak a védett területek természetvédelmi kezeléséről gondoskodunk, hanem a fajtamegőrzésről is.
A magyar szürke szarvasmarhák eredete máig vitatott kérdés, az azonban bizonyos, hogy elődeink életében évszázadokon át nagyon fontos szerepet töltöttek be. Nemcsak élelmet biztosítottak számukra, hanem a nehéz munkákban is segítségükre voltak, a külföldre irányuló marhakereskedelem pedig az egész ország gazdaságát erősítette.
Fontosságukat jelzi, hogy az 1880-as években Magyarországon kialakítottak egy fajtakörzet-beosztást is. Eszerint az ország középső részén a magyar-erdélyi jelleg tenyészkörzete alakult ki. Az ország nyugati, észak-nyugati és északi részét, bővebb takarmánytermelési lehetőségei miatt, a pirostarka számára jelölték ki (kuh-landi, berni, szimentáli). A borzderes területe Trencsén megyétől északra, a Szepesség által megszakítva, Máramarosig terjedt. A déli részeken nem volt mindenütt kijelölt fajta. Erdély északi részén a csempészet megnehezítésére a pinzgaui marhát szerették volna elterjeszteni. Az egyes fajták körzete nem volt mindenütt élesen kijelölve.
Mint később kiderült, a területi elhatárolásra irányuló törekvés nem bizonyult igazán sikeresnek. A pinzgaui nagyon lassan terjedt, s a borzderes sem tudott meggyökeresedni az előírt területeken. A pirostarka, a szimentáli viszont mindenütt szaporodott.
A Körös-Maros Nemzeti Park tájain legelésző magyar szürke szarvasmarhák a magyar-erdélyi jellegű fajta utódai.
Fotó: Szél Antal István
