A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is bekapcsolódott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Fenntarthatósági Témahét (2023. április 24-28.) programsorozatába.
Munkatársaink két helyszínen – Nagyszénáson és Békéscsabán – tartottak előadást általános iskolás diákok részére.
Nagyszénáson, a Czabán Samu Általános Iskolában összesen 233 diák kísérte figyelemmel a képekkel illusztrált, vetítéses előadást. A témák a következők voltak: „Az élőhelyek megőrzése legeltetéses állattartással és élőhely-rekonstrukciók megvalósításával a Kardoskúti-pusztán. Őshonos magyar háziállatok fenntartása.”
Az alsó és a felső tagozatosok számára külön-külön tartottunk előadást. Az első részben szó esett a fenntarthatóságról általában, s arról, milyen problémákat kell e téren orvosolnunk. A kérdéskört megpróbáltuk az iskolai tanrendtől eltérő módon, természetvédelmi szempontok alapján megvilágítani. Szó esett arról is, mi az, ami szükséges, s mi az, ami felesleges az ember létfenntartásához, hogyan kerülhetjük el a pazarlást. Rávilágítottunk a szelektív hulladékgyűjtés lényegére, s természetesen szó esett a nemzeti parkok szerepéről, feladatairól is.
A program második részében a Körös-Maros Nemzeti Parkot mutattuk be a diákoknak. Szó esett Igazgatóságunk őshonos házi állatairól, s arról, hogy miért szükséges a legeltetés az élőhelyek fenntartásához.
Békéscsabán két helyszínen is tartottunk prezentációt: a mezőmegyeri Tündérkert Óvodában és az Andrássy Gyula Gimnáziumban. Mindkét helyszínen a biodierzitás és az értékmegőrzés került a középpontba. A Tündérkert Óvodában két csoporthoz is ellátogattunk, s képes, élménymesélős előadást tartottunk. Tettünk egy sétát az udvaron, ahol bodobácsokat, csigákat és más élőlényeket kerestünk a fűben. Beszélgettünk a fákról, cserjékről, s a kéregben, illetve a gallyakon élő állatokról. Láttunk fekete rigót, énekes rigót, nagy fakopáncsot és örvös galambot, a fűszerkertben pedig néhány lepkefajt. A komposztkupacokhoz érve arról beszélgettünk, milyen állatok működnek közre a talajbontásban.
Az Andrássy Gyula Gimnáziumban 250 biológia szakos diák kísérte figyelemmel kollégánk előadását. Itt kiemelt téma volt a biodiverzitás. Részletesen bemutattuk a Körös-Maros Nemzeti Park részterületeit, élőhelyeit, s azt, hogy Igazgatóságunknak milyen szerepe, feladatai vannak a biológiai sokféleség fenntartásában.
![Előadás](/uploads/kepek/img-20230425-091124-pi.jpg)
![előadás](/uploads/kepek/341685283-2191641617713117-4629213327688584327-n.jpg)
![előadás](/uploads/kepek/343569760-196859412672766-8062462607996940345-n.jpg)
![előadás](/uploads/kepek/343581235-539167251738781-8729353283961638841-n.jpg)