Október 11-én immár hatodik alkalommal rendezte meg a Magyar Természetjáró Szövetség a Kéktúrázás Napját. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság idén is bekapcsolódott a programba.
Az országos programban több mint 4100-an indultak el, hogy bejárják a 2596 km hosszú Országos Kékkör valamelyik szakaszát. Az útvonalat a szervezők 143 szakaszra bontották. Igazgatóságunk munkatársai három szakaszon kísérték a túrázókat, és segítettek nekik az itt megőrzött természeti értékek megismerésében.
A 119-es számú, 16,1 km hosszú szakasz Ecsegfalváról Dévaványára vezetett. Ennek bejárásán 12-en vettek részt, fiatalok és idősebbek egyaránt voltak köztük. Utunk a régi vasúti töltés nyomvonalán vezetett. Útközben ismerkedtünk a puszta élővilágával, láttunk egerészölyveket, kék vércséket, fácánokat, mezei nyulakat. A pusztán a réti őszirózsa és a magyar sóvirág még most is virágzik.
A 125-ös számú, 16,7 kilométeres szakasz Biharugráról Körösszakálra vezetett. A négy résztvevővel a halastavak mellett a Szilas-puszta irányába indultunk el. Körösnagyharsányig a védtöltésen haladtunk, majd onnan a Sebes-Körös gátján a körösszakáli közúti hídig gyalogoltunk, végül bementünk a faluba. Útközben sok érdekességet láttunk. A halastavak melletti magaslesről szemléltük a tájat, s a Zöldhalmi-tónál, a halastó alacsonyabb részén gímszarvasokat (bikát, tehenet és borjút is) láttunk. A Sebes-Körösnél lementünk a töltésről a folyóhoz, ott ahol a fenékküszöb van, ahonnan kiemelik a vizet a halastóhoz. Itt halászsast, hegyi billegetőt és kis kárókatonákat is láttunk, egy több száz egyedből álló nyári lúdcsapat pedig éppen akkor ereszkedett le a tóra, ezt igazán izgalmas élmény volt szemlélni. A növényvilág is tartogatott érdekességeket: helyenként még virítottak az őszirózsák, a fák lombjai pedig már elkezdtek színesedni, így a zöldtől az élénksárgáig minden árnyalatot megcsodálhattunk.
A 116. számú, Mezőtúr - Szarvas szakaszt 31 túrázó teljesítette. Itt Komlósi Zoltán, a Magyar Természetjáró szövetség szakaszfelelőse, a Túrázz velem! Turista Egyesület elnöke vezette a csoportot. A túrát a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakaszfelelőse is kísérte. A résztvevőkkel 8.30-kor a Túri Fazekas Múzeum előtt találkoztunk. Szűcs Dániel, Mezőtúr polgármestere köszöntötte a túrázókat, majd ingyenes tárlatvezetés keretében megtekintettük a Túri Fazekas Múzeumot. A város által nyújtott vendéglátást és az igazolófüzetek bélyegzését követően elkezdtük a túránkat. A Hortobágy-Berettyó töltésén, az Alföldi Kéktúra nyomvonalán haladtunk. A fátyolfelhős, szép őszi időben a természet színeit csodálva gyorsan elértük a Hármas-Körös előtt található árvízkaput, itt volt a szakaszunk második, egyben utolsó bélyegzőhelye. A pecsétek begyűjtését követően előkerültek a hátizsákok mélyéből az útra csomagolt szendvicsek. Közben a Kéktúrázás Napjáról, a Berettyó és a Hortobágy folyó szabályozásáról és az utunkat kísérő természeti értékekről osztottunk meg információkat a túratársakkal. Az árvízkaputól a Hármas-Körös töltésén gyalogoltunk, közben sorra hagytuk hátra a folyószabályozás időszakában holt mederré vált kanyarulatokat. A 2006-os árvízi emlékmű mellett elhaladva, komppal keltünk át a folyón Szarvasra, ahol a Történelmi Magyarország földrajzi középpontjánál, a múlt emlékeit idéztük fel. Innen már gyorsan elértük a Kéktúra-szakaszunk záró pontját jelentő evangélikus Ótemplomot. Túránk során 24 km-t tettünk meg.

