A Körös-Maros Nemzeti Park tájain élő rovarvilág már felkészült a telelésre. Az egyes fajok különböző taktikákat alkalmaznak: vannak, akik magányosan elrejtőzve, mások összebújva, egymást melegítve vészelik át a telet, akadnak, akik melegebb tájakra vándorolnak, vagy a víz, illetve a föld alá bújnak
A rovarok egy csoportja félig éber állapotban tölti a telet. Ez elsősorban a tömegesen együtt élő fajokra jellemző, amilyenek például a méhek és a hangyák. A harlekin katicák nyáron nem élnek együtt, de a telet összegyűlve, nagy csapatokban vészelik át valamilyen védett helyen, például házak repedéseiben, tetők cserepei alatt. A méhek a kaptárban melegítik egymást. A hangyáknak könnyebb dolguk van, mert ők olyan mélységben vannak, ahol már nem fagy.
A lepkék között akadnak olyan fajok, amelyek vándorlással oldják meg a telelést. Ők az igazi hősei ennek az időszaknak, hiszen aprócska termetük ellenére nagyon messzire, Olaszországba, vagy akár Afrika északi tájaira is képesek elrepülni. Ilyen a bogáncslepke és az atalantalepke, melyeknek kifejlett példányai a nyár végén útra kelnek. Azok a szívós lepkék, melyek meg tudják tenni ezt az oda-vissza utat, a következő évben képesek szaporodni, petéket lerakni.
Olyan rovarok is léteznek, amelyek képesek glicerinszerű, fagyálló folyadékot termelni a szervezetükben. Így nekik nem kell attól tartaniuk, hogy téli álmuk közben a fagy és a jégkristályok képződése megöli őket. Ilyenek például az egyes medvelepkék hernyói, melyek nem fejlődnek ki őszig, hanem hernyóállapotban töltik a telet.
Néhány rovarfaj önállóan vészeli át a hideg évszakot. Ilyen például a lódarazsak királynője, aki teljesen egyedül telel. A dolgozók ugyanis, akik év közben építik a fészkeket és hordják az élelmet, már korábban elpusztulnak. A királynő viszont hosszabb életű rovar, ő általában a kaptár belsejében, vagy faodvakban, farepedésekben vészeli át egyedül a telet. Tavasszal aztán elkezd petéket rakni, az azokból kikelő rovarok pedig építenek egy új fészket (a lódarazsak sosem használnak régi fészket, minden évben újat építenek). A hétpettyes katicabogarak is egyedül, magányosan telelnek, általában az avarszinten elbújva. A talajlakó pókok - például a szongáriai cselőpókok -, a talajba fúrt járataikban, magányosan telelnek.
A rovarok egy csoportja a vizet választja telelőhelyül. Ilyenek a szitakötők lárvái, egyes vízipoloska-fajok, illetve a közismert kérészfajok: a tiszavirág és a dunavirág. A kérészek több éven keresztül fejlődnek az iszapos rétegben, de nekik is hibernált állapotban kell átvészelniük a telet. A szitakötők lárvái az őszi lehűléskor az iszapban hibernálódnak. Még lárva állapotban is aktívan táplálkoznak, ragadozó életmódot folytatnak. Tavasszal, amikor melegszik az idő, kiolvadnak, felébrednek és átalakulva, szépséges szitakötőként folytatják életüket.
