Ismét megjelent egy vonuló halászsas a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben.

A halászsas egy különleges, táplálékspecialista ragadozó madár, ugyanis teljes mértékben halevésre alkalmazkodott. Színében, megjelenésében nem igazán hasonlít egyetlen másik, nálunk előforduló ragadozó madárra sem. Elterjedését tekintve, mintha a szélsőségeket keresné: a Mediterráneumban, Észak-Afrika Földközi-tengeri partvidékén és Skandináviában is fészkel. A mérsékelt égövön, így hazánkban sincs jelen költőfajként.  

Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal. A Maros mentén tavaly október végén észleltük először. Akkor mintegy két héten keresztül állomásozott itt egy öreg példány. Idén szeptember végén ismét megjelent az őszi vonulás során egy, feltehetően az északi tájakról érkező és a Mediterráneum felé tartó öreg halászsas, melyet többször is észleltünk a Maros magyarországi szakaszán.

A halászsasok jellemzően a nagy kiterjedésű állóvizeknél, tavaknál, halastavaknál bukkannak fel, ezért megjelenésük a Marosnál mindenképpen különlegességnek számít. A folyón még most is kitart a nyárias, alacsony vízállás, sok a sekély terület. A hordalékmentes, tiszta vízben a halászsas is könnyebben megláthatja a halakat, könnyen tud zsákmányt szerezni.

Különlegessége volt az egyik megfigyelésnek, hogy Igazgatóságunk bökényi területi irodájától nem messze, a szántóföldek fölött keringve láttuk a madarat, amely később le is szállt a földre. Ez nem igazán jellemző a fajra, mert kizárólag közvetlenül a víz közelében lehet csak megfigyelni.

A várható időjárás-változás, a hidegfrontok megérkezése valószínűleg hamarosan továbbindulásra készteti, de reméljük, hogy akár a tavaszi vonulás során ismét megfigyelhetjük majd ezen a területen.

halászsas
Fotó: Balla Tihamér