A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén idén kilenc pár fekete gólya rakott fészket, jellemzően a folyók árterében. Összesen tizenkét fiókát neveltek fel sikeresen.
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén költött a legtöbb, összesen három pár gólya. Mindhárom pár sikeresen felnevelte fiókáit, igaz, az átlagosnál kevesebbet. Egy párnál 2 fióka, a másik két párnál pedig 1-1 fióka nevelkedett fel. A kevesebb fiókaszám egyik valószínű oka az lehet, hogy a költési idő első felében rendkívül nagy volt az aszály, a fészkek közelében lévő vizes élőhelyek kiszáradtak. A nyár eleji esők már későn érkeztek. Két fészeknél már kirepültek a fiókák, egynél pedig a napokban várható a kirepülés. Mind a három fészek időskorú, keményfás erdőtársulásban található.
A Hármas-Körös alsó szakaszán két pár fekete gólya költött, az egyik pár kettő, a másik három fiókát nevelt fel.
Érdekesség, hogy szántóföldi környezetben is költött egy pár. Kondoros térségében, egy idős erdőben fészkeltek, de költésük sajnos sikertelennek bizonyult.
Az Alsó-Tisza hullámterében az évek óta ismert fészekben idén is sikeresen költött egy feketególya-pár. Fészkükből három fióka repült ki.
A Maros-ártérben hosszú évek óta ugyanazokban a fészkekben két pár fekete gólya költ. Idén is mindketten költésbe kezdtek, de sajnos sikertelenül. Az egyik fészek már a költés elején lakatlanná vált (valószínűleg a pár egyik tagja eltűnt, vagy elpusztult). A másik fészekben kikeltek a fiókák, de még egészen kicsi korukban predáció áldozatává váltak, valamilyen nagyobb testű ragadozó elvitte őket. Ez sajnos gyakori, mert bár a fekete gólya méretes madár, de nem igazán tud hatékonyan védekezni a nagytestű ragadozó madarak ellen.
Fekete gólyákat nagyobb számban csak a nyár végi, ősz eleji gyülekezés alkalmával láthatunk a Dél-Alföldön. Ilyenkor akár 70-80 példányos csapatok is táplálkoznak vizes élőhelyeken.