A Körös-Maros Nemzeti Park részterületein sok olyan vizes élőhely, folyó, holtág, csatorna található, melynek a felszínén úsznak apró, lebegő hínárnövény fajok. Ezek közül is a védett rucaöröm és a mellette eltörpülő békalencse fajok kerülnek leginkább szem elé.
Az úszó rucaöröm a harasztok törzsének a tagja, 3-12 cm nagyságú növény. A levelei hármas örvökben állnak, melyből kettő víz felszínén úszik, a harmadik pedig a víz alatt gyökérszerű sallangokkal rendelkezik. A levelei felső részén sűrű szőrök nőnek, emiatt szinte taszítja a vizet. A spóratartóit a levelek tövében fejleszti a víz alatt. Tavasszal az iszapban meghúzódó spórákból fejlődik ki az új növény. Nevét a vele szívesen táplálkozó récék népies nevéről (ruca) kapta.
Európa nagy részén már visszaszorult, vörös listás faj, nálunk védett, azonban a folyóinkban, holtágainkban, csatornáinkban jelentős tömegben elszaporodhat nyár közepére. Így a Hortobágy-Berettyón, a Tiszán, a Körösökön és mellékfolyóikban, holtágakban, kisebb erekben, csatornákban található meg legnagyobb mennyiségben.
Ugyancsak a lebegő hínárnövényzet tagjai a kb. fél centiméter nagyságú békelencse fajok, melyek lassú folyású vizekben és állóvizekben tömegesen elszaporodhatnak. A hazánkban élő őshonos fajok a nemzeti parkunkban is előfordulnak: az apró békalencse, a púpos békalencse és a bojtos békalencse kerekded levelű, míg a keresztes békalencse apró lándzsa alakú levelei keresztben állnak. Az apró békelencse oldalnézetben lapos egy gyökérszállal rendelkezik, a púpos békalencse alulról púpos, a bojtos békelencsének pedig sok apró gyökérszála van. Nagymértékű elszaporodásukat a vizek magas tápanyagtartalma okozhatja. A békalencsefajok terjedésében szerepet játszanak a vízimadarak, melyek a lábukra tapadt növényeket viszik egyik vízről a másikra.
A fent említett fajok mellett a békatutaj, a sárga vízitök, a védett csemegesulyom és a tündérfátyol is jellemző tagjai a víz felszínén elterülő hínártársulásoknak.
