Már fiókákat nevelnek a rétisasok

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kardoskúti Tájegységén idén a korábbi évekhez hasonló nagyságrendben, összesen nyolc fészekben nevelkednek rétisas-fiókák.

A térségben az 1980-as években csak alkalmanként láthattunk egy-egy rétisast, pedig az elmúlt század közepéig még költött a folyóink árterületén. Az 1990-es évektől jelent meg ismét költőfajként, majd lassan emelkedett a fészkelő párok száma.

A rétisas a legkorábban költésbe kezdő ragadozómadár-fajunk. Rendszerint már decemberben elkezdi a fészek építését, tatarozását. Az idén január közepén már találtunk tojásokon ülő rétisas tojót. Általában január végén, február elején kezdenek költésébe a párok. Fészekaljuk leggyakrabban két tojásból áll, ritkán három, de előfordul az egytojásos is. A fiókák 40 nap kotlást követően kelnek ki, majd párhetes korukig nem hagyják őket egyedül a szülők.

Korábban a zárt ártéri erdők távoli pontján költő párok hevesen védelmezték a fiókákat az arra tévedt embertől. Megfigyeltük, hogy a tájhasználat változásával, a rétisasok zavarásnak kitett mezőgazdasági területeken történő gyakori fészkelésével megváltozott a szülők viselkedése. Az utóbbi években inkább igyekeznek láthatatlanná válni. Az ember megjelenésekor lehúzódnak a fészekben, vagy csendben távolabb repülnek.

A fiókák három hónapig maradnak a fészekben, május végén-június elején repülnek ki. A nyári időszakban a családok együtt maradnak, sokszor a fészek közelében éjszakáznak.

Rétisas, útban a fészekhez
Rétisas, útban a fészekhez Fotó: Őze Péter