Ezekben a hetekben a Körös-Maros Nemzeti Park tájain is meglehetősen nagy a madárforgalom. Érkeznek telelőhelyeikről a nálunk fészkelő fajok, s megpihennek azok is, melyek a tőlünk északabbi országok felé tartanak. De vajon honnan tudják a madarak, merre kell menniük?
A tudósok évszázadok óta kutatják, hová és miért tűnnek el a hideg évszakban a madarak. Egészen az 1800-as évekig tartotta magát az a tévhit, hogy télen a madarak másfajta állatokká változnak, vagy elbújnak, sőt még azt sem tartották lehetetlennek, hogy a Holdra mennek.
Ma már biztosan tudjuk, hogy a déli, melegebb tájakra vonulnak, s azt is tudjuk, hogy a madárvonulás legfőbb oka a táplálékhiány. Emellett az időjárás változása (hidegebbre fordulása) is indulásra ösztönzi őket. Ezek a viszonylag kistermetű élőlények több ezer kilométert képesek megtenni, ami mindenképpen nagy teljesítmény.
Miután megszületett a válasz arra a kérdésre, hogy hová mennek a madarak, felmerült az újabb rejtély: hogyan tájékozódnak, azaz honnan tudják, merre kell repülniük? A tudomány mai állása szerint négy alapvető tájékozódási módszer segíti őket abban, hogy eljussanak déli telelőhelyükre, majd tavasszal visszataláljanak a fészkelőhelyükre. Legfontosabb módszerük a Nap és a csillagok állásának megfigyelése. Sok olyan madárfaj van, amelyik éjszaka vonul, ilyenek például a vadludak és a darvak is. Az emberek által okozott fényszennyezés ezeket az éjszakai vonulókat megzavarhatja.
Szerencsére azonban nem a fenti módszer az egyetlen, amely a madarak tájékozódását segíti. Képesek ugyanis érzékelni a Föld mágneses terét is, ennek alapján tudják megállapítani az égtájak irányát. A tudósok sokáig azt hitték, hogy a madarak koponyájában vannak mágnesességet érzékelő receptorok, amiket kristályokként kell elképzelni. A kutatások azonban kiderítették, hogy a szemükben található mágneses kristályokkal összekapcsolt fehérjemolekulák érzékelik a Föld mágneses erővonalait. A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy a madarak nemcsak a színeket látják, mint ahogyan az emberek, hanem a mágneses teret is képi módon érzékelik. Ennek alapján tudják meghatározni, merre van észak és dél, mert ott erősebben látják a mágneses teret, mint keleten és nyugaton (a Föld északi és déli pólusának mágnesessége miatt).
Harmadik, tájékozódást segítő szuperképességük a genetikai örökség. A fiatal fehér gólyák például már az első vonulásuk alkalmával pontosan tudják, hogy merre kell repülniük. A kutatóknak sikerült azt is bizonyítaniuk, hogy ha az ilyen fiatal példányok egyedül, nem idősebb társaikkal együtt indulnak útnak, akkor is odatalálnak a telelőhelyre (és vissza).
Van még egy negyedik módszer is, ami segíti a tájékozódásukat: képesek pontosan megjegyezni és megismerni a táj nagyobb elemeit, azaz a hegyvonulatokat, folyókat, tengerpartokat. S természetesen a kisebb, részletesebb tájképet is felismerik, így találnak haza, amikor tavasszal visszatérnek, hogy újra fészket rakjanak.
