A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság november 6-án, verőfényes, napsütéses időben tartotta meg hagyományos Márton-napi rendezvényét Biharugrán, a Bihari Madárvártán.
A rendezvényre összesen 41 vendég érkezett, s nagy örömünkre sok volt köztük a gyermek. A résztvevők többsége a közeli Komádiból érkezett, de jöttek a megye távolabbi pontjairól, sőt Debrecenből is. Szép számmal voltak visszatérő vendégek, akik korábban már több szakvezetéses túránkon is részt vettek.
A program ezúttal is két elemből állt. Először gépkocsikkal átmentünk a közeli Begécsi-halastavakra, mivel itt számíthattunk több madárra. Egy rövid gyalogos túrán figyelhettük meg a pihenni behúzó vadludakat. Szerencsére mintegy 7000 példányt (főként nagy lilikeket) láthattunk, emellett természetesen az itt költő nyári ludakban is gyönyörködhettünk. Az ilyen nagy madártömeg vonzza a rétisasokat, melyekből több példányt megfigyeltünk, s felbukkant egy parlagi sas is.
A túra után visszatértünk a Bihari Madárvártára, ahol a második programelem keretében kézműves foglalkozáson vehettek részt a fiatalabb korosztály tagjai. Természetesen a kézműveskedés is a Márton-napi hagyományok jegyében zajlott.
![Vadludak nyomába túra](/uploads/kepek/vadludak-nyom-iban-t-ra-beg-ecsen-fot-t-th-imre-x.jpg)
![kézműveskedés](/uploads/kepek/vadludak-nyom-iban-2021k-ezm-ves-foglalkoz-is-fot-t-th-zsuzsa-2.jpg)