Több mint négy és fél ezren választották Húsvét hétvégéjén látogatásuk céljának a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyét, a Körösvölgyi Állatparkot. A tavaszi szünetben az ünnepi hétvégén kívül is szép számmal érkeztek az érdeklődők.
Az ország minden tájáról érkeztek vendégek, hogy megcsodálják a Kárpát-medence egykor és ma honos állatfajait és részt vegyenek a meghirdetett programokon. Nagypéntektől egészen Húsvéthétfőig zajlott a „Kinn a bárány, benn a farkas” elnevezésű rendezvény. A cím már csak azért is találóra sikerült, mivel pont az ünnepnapok alatt három kis muflon bárány is világra jött. A szerencsés látogatók testközelből követhették végig a néhány kilós csöppségek érkezését. Egy jerke ikerbárányokat, egy másik pedig egy kisbárányt ellett. A címben szereplő farkasok is bemutatásra kerültek látványetetés keretében. A négy nap során ugyancsak ismertetők hangzottak el a gím- és a dámszarvasokról, a vízimadarakról, a jávorszarvasról, az európai bölényekről és a fakó keselyűkről is.
A szakmai bemutatókat a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó események is kísérték. Az állatpark látogatóközpontjában gyertyaöntés, tojásfestés, húsvéti kézműves program, a Csáky-kastély páratlan szépségű kertjében pedig izgalmas tojáskeresés zajlott. Öröm volt látni, ahogy a családok együtt dolgoznak a nyomozójáték megfejtésén is. A parkban lakó állatfajok idén húsvéti képeslapokat küldtek a látogatóknak, melyek segítségével megfelelő viselkedési formákhoz tartozó kódokat kellett összegyűjteni és egy logikai kódfejtő kerék segítségével megfejteni. Az ügyesen gondolkozók csak így tudhatták meg, hogy idén lesz tíz éves a Körösvölgyi Állatpark.
Sokan megfordultak a Nemzeti Parki Termék Védjegyet elnyert áruk vásárán is, ahol megismerhették Erdei Gábor makói termelő speciális réti fűszénáját, kóstolhattak és vásárolhattak Németh Zsolt székkutasi és Hegyi László mezőtúri őstermelő ínyenc sajtjaiból, az Erdélyi méhészet Kis-Sárréten termelt különleges mézeiből, a battonyai Annamária fürjészet fürj tojásból készült termékeiből és a szarvasi Pljesovszki család finom lekvárjaiból, savanyúságaiból, lecsóiból is.
Köszönjük kedves vendégeinknek, hogy ellátogattak hozzánk és bízunk benne, hogy az év további részében is visszatérő látogatóink lesznek további programjainkon.