Nemsokára kikelnek az első szalakóta fiókák

A Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén idén is szép számban költenek szalakóták. Az első fiókák nemsokára kibújnak a tojásból.

Ezen a tavaszon a szalakóták a szokásosnál legalább tíz nappal korábban tértek vissza telelőhelyeikről, április utolsó harmadában már szép számban mozogtak a dél-alföldi tájakon. A Kígyósi-pusztán és a környékbeli Natura 2000-es területeken évek óta mintegy 60 pár költ. döntő többségük mesterséges odúkban fészkel, csupán egy-két pár választ természetes odút. Ennek oka az, hogy nincsenek a térségben öreg fák. Éppen ezért helyeztünk ki mintegy 80 odút, melyeknek karbantartásáról minden évben gondoskodunk.  

A szalakótapárok már május közepén elkezdték kitakarítani az otthonukat, kidobálták a más madárfajok (leginkább seregélyek, esetleg mezei verebek) által behordott fészekanyagot. Néha igen agresszíven viselkednek, nem várják meg, míg a seregélyek fiókái kirepülnek, hanem kilakoltatják, kidobálják onnan azokat. Főleg olyan idősebb pároknál fordul ez elő, melyek az előző években is ugyanabban az odúban költöttek. Az új párok általában megvárják, míg az odú szabaddá válik, tehát amíg az előttük beköltözött faj fiókái kirepülnek. Éppen ezért a szalakóták költése meglehetősen elhúzódik, akár egy hónap különbség is lehet a fiatal madarak között.

Mivel az első párok május közepe után már lerakták tojásaikat, így június közepére az első fiókák is kikelnek. Onnantól meg lehet majd figyelni, ahogyan mindkét szülő szorgalmasan hordja a táplálékot az odúban cseperedő 4-6 fiókának.  

szalakóták
A fotó illusztráció, készítette: Marik Pál