Az ősz megérlelte a változó táj arculatát a Körös-Maros Nemzeti Parkban is.
Bár a csapadék hatására a puszták inkább zöldesek, mint barnák, a fasorok és az erdők festői színekbe öltöztek. A vadvizek hidegen borzolódnak a csípős szélben, s a vándormadarak csalhatatlanul jelzik a tél közeledtét.
Ha ilyenkor teszünk egy sétát a gyepeken, a jelenlévő madárfajokból egy egészen változatos kis madárcsokrot lehet összegyűjteni. A nedves gyepeket még a szürkemarhák harapdálják, amikor láthatunk a közelükben könnyeden vitorlázó, a talajt kutató kékes réthéjákat. Míg nyáridőben a barna és hamvas rétihéja a megszokott látvány, addig ősszel a megérkező kékes rétihéjákban gyönyörködhetünk, illetve alkalmanként a ritkább fakó rétihéja is szem elé kerül.
Mindennapossá válik a nagy őrgébicsek a jelenléte. Egy-egy megkésett mezei pacsirta is felugrik előttünk és alkonyattájt alvóhelyet kereső, lomha túzokcsapatok is beszállnak a gyepre. Népes kék galamb csapatok rebbennek fel időnként a vetésekről. Közelükben kerecsensólymok keresik a zsákmányolás lehetőségét. Ritkábban vándorsólymot is láthatunk, amely csak szórványos vendég errefelé. Nem úgy, mint a ragadozó madarak nagyjai, a réti és a parlagi sas. Naponta átkutatják a vidéket, különösen azokat a helyeket, ahol a szarkák és a dolmányos varjak sűrűbb mozgása valamiféle élelemforrást ígér.
Itt vannak még a vörös vércsék, amelyek nem távoznak olyan gyorsan, mint a rokon kék vércsék. Érthető, hiszen a kék vércséknek majd Dél-Afrikáig kell röpülniük, míg a gyakoribb vörösöknek csak legfeljebb délre húzódni a nagyobb fagyok és havak elől.
Nagy magasságban darvak húznak át a terület fölött, követve egy darabig a Hortobágy-Berettyó vonalát. Alkonyattájt nyári ludak húznak a halastavak felé, ahol az éjszakát töltik. Szinte még be sem érnek a tavakra, amikor már népes csapatokban, suhogó szárnycsapásokkal a tőkés récék repülnek kifelé. Váltják egymást, nekik most jött el a vacsoraidő valamelyik még megmaradt kukorica vagy gabona tarlón. Itt van még néhány száz bíbic is a szántókon. Körülöttük szinte mindig találunk egy kis csapat seregélyt is. Közös vándorlási útvonalat használnak egy ideig, így a két faj gyakran együtt mozog. A seregélyek halk surrogással alkonyattájt egy közeli nádasba húzódnak be, hogy ott csiviteljék ki magukat a teljes sötétedésig. Aztán némaság ül a tájra. Elhal a távoli kutyaugatás, a kóborló vadlibacsapat hangjai is elcsendesednek, a puszta alszik egyet…
