Kellemes tavaszi napsütés és gazdag programkínálat várta szombaton, Dévaványán a VII. Túzokfesztivál vendégeit. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Dévaványa Város Önkormányzata által közösen szervezett rendezvényre ezúttal is több ezer látogató érkezett a környező és távolabbi településekről.
A Túzokfesztivál helyszíne most is a KMNPI Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja volt, de vendégeink ellátogathattak a Réhelyi tanösvényre és a Túzokvédelmi Állomásra is. Utóbbi helyen sok érdekes információt tudhattak meg arról, hogyan zajlik a mentett túzoktojások keltetése, a fiókák nevelése, majd ősszel a már kifejlett, fiatal túzokok visszavadítása (repatriálása).
A rendezvény megnyitóján elsőként Valánszki Róbert, Dévaványa Város polgármestere köszöntötte a vendégeket. Hangsúlyozta, hogy a Túzokfesztivál az elmúlt hét esztendő során Dévaványa vérkeringésének szerves részévé vált. Mint mondta, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelemért tett erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült megőrizni az itteni, pusztai táj biológiai sokszínűségét, a túzok pedig napjainkban már Dévaványa egyik legfontosabb idegenforgalmi vonzereje.
Dr. Tirják László, a KMNPI igazgatója köszöntőjében említést tett arról, hogy idén az időjárás kicsit megtréfált bennünket, a tavasz a szokásosnál mintegy három héttel korábban érkezett, így a természet is előrébb tart. Mint mondta, a Dévaványai-Ecsegi puszták igen értékes élőhely, amely számos madárfajnak, köztük például a ma már igen ritkának számító, fokozottan védett ugartyúknak is otthont ad.
A hagyományokhoz híven idén is ezen a rendezvényen adták át a Túzok Vándorkupa díjait. A megmérettetésre 14 iskolából 95 pályamunka érkezett, a téma természetesen ezúttal is az Alföld büszke madara, a túzok volt. Irodalmi és képzőművészeti alkotások egyaránt érkeztek a pályázóktól. A vándorkupát ebben az évben Molnár Emma, a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 6. osztályos tanulója érdemelte ki. Emma már a korábbi években is szépen szerepelt a versenyen: tavaly a felső tagozatosok korcsoportjában harmadik, korábban pedig az alsósok kategóriájában első helyezést ért el. A vándorkupát egy festménnyel érdemelte ki, amely túzokot ábrázol, vadvirágos háttérben. A megnyitó és az ünnepélyes díjátadó után már gördültek is tovább az események és vendégeink már a ragadozómadár-védelmi bemutatón hallottak érdekességeket a térség madarairól.
A szakmai programok között népszerűnek bizonyult a botanikai túra, melynek során a térség növényvilágával ismerkedhettek meg a résztvevők. Sokan lencsevégre kapták a tanösvény melletti gyepterületen legelésző és dagonyázó bivalyokat, illetve megcsodálták a karámokban pihenő magyar szürke szarvasmarhákat. Az állatsimogatóban számos őshonos állatfaj – házi ludak, erdélyi kopasznyakú tyúkok, nyulak, sőt még egy szamár is -, várta az állatbarátokat.
A Réhelyi tanösvény bejárására lovas kocsival és gyalogosan is lehetőség nyílt. A kilátóból nagy teljesítményű spektív segítségével a vad túzokokat is megfigyelhették vendégeink. Aki többet szeretett volna tudni a túzokokról, az a látogatóközpontban berendezett kiállítást is megtekinthette.
A kora délutáni órákban solymász- és csikósbemutató is várta a vendégeket, a színpadon pedig egész nap egymást követték a fellépők. A gyerekek számára sok izgalmat tartogatott a népi játszótér és a természetismereti vetélkedő, a felnőttek pedig válogathattak a Nemzeti Parki Termék Védjegyes árucikkekből. Éhesen sem maradt senki, a kisújszállási Horváth-kert Étterem szakácsai – Horváth Ferenc irányításával –, 300 kilogramm bivalyhúsból ezer adag pörköltet főztek.
Köszönjük, hogy idén is ilyen sokan megtisztelték rendezvényünket, bízunk benne, hogy mindannyian jól érezték magukat, s szeretettel várjuk Önöket jövőre is, a VIII. Túzokfesztiválra.