Sikeres költés: már csibéket vezetget a jeladós túzoktyúk

Két fiókáját nevelgeti az a túzoktojó, melyet 2020-ban láttak el műholdas jeladóval a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai „A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában (LIFE15/NAT/AT/000834)” elnevezésű projekt keretében.

Fiatal túzoktojóról van szó, melyet 2020-ban, mentett tojásból keltettünk az Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán. A 400 hektáros Túzokvédelmi Mintaterületen történt repatriálás (visszavadítás) után a madár sikeresen beilleszkedett vad társai közé, bejárta velük a Dévaványai-síkot. Amióta műholdas jeladóval láttuk el azóta folyamatosan nyomon tudjuk követni a mozgását. Idén április második felében figyeltünk fel arra, hogy mozgása fészkelésre utaló mintázatot mutat. Korábbi mozgásai hirtelen egy szűk, kis területre korlátozódtak, s testhőmérséklete is megnövekedett (a jeladó ezt is mérni tudja).

A változások észlelése után személyesen is kimentünk a területre, s biztonságos távolságból, a madár zavarása nélkül láthattuk, hogy a tojó valóban a fészken ül. Négy hét elteltével a jeladó már azt mutatta, hogy mozgása megváltozott, apró, rövid sétákkal eltávolodott a fészektől. Mindez arra utal, hogy költése sikeres volt, s már sétáltatja fészekhagyó fiókáit. A személyes terepszemle során két tojás maradványait (tojáshéj, hártya) találtuk, így megállapítottuk, hogy két túzokcsibe kelt ki sikeresen. Megfigyelnünk azonban nem sikerült őket, mivel a tojó magas fűben vezetgeti őket a gyepterületen. A jeladó adataiból jól látható, hogy az anyamadár nem távolodik el messzire a fészektől, ami arra utal, hogy a fiókák nevelése rendben zajlik.

Érdekes, hogy a 400 hektáros mintaterületen repatriált madár a kitelepítő helytől mindössze 132 méterre alakította ki a fészkét. Ez is a túzoktojók ún. kelési helyhűségét bizonyítja, amit a szakemberek már számos megfigyeléssel alátámasztottak.  

Nem ez az első jeladós túzok, amely sikeresen költ a KMNP Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén. Egy idősebb tojó ugyanis már két alkalommal, 2018-ban és 2019-ben is sikeresen fészkelt a térségben. A költések megfigyelése is mutatja, hogy a jeladók segítségével nagyon sok új információt tudhatunk meg a túzokok életéről. Az MME és a KMNPI munkatársai minden nap figyelemmel kísérik a műholdról kapott adatokat.

túzok és fiókák
A kép illusztráció. Fotó: Szél Antal István

logó