Szinkronszámlálás: idén kevesebb kék vércse éjszakázott a Dél-Alföldön

A Körös-Maros Nemzeti Park a kék vércsék egyik fontos gyülekezőhelyének számít. Rövidebb-hosszabb időre megállnak itt, hogy rágcsálókat, rovarokat fogyasszanak, s ezzel erőt és energiát gyűjtsenek hosszú vándorútjukra. Idén azonban a körülmények nem igazán kedveznek a kék vércséknek.

Az augusztus 27. óta tartó, heti szinkronszámlálások eddigi adatai szerint az idén jóval kevesebb vonuló kék vércse állt meg éjszakázni a Körös-Maros Nemzeti Park tájain, mint a korábbi években. Az ok minden bizonnyal a szárazságban és az abból fakadó táplálékhiányban keresendő.

A kék vércsék októberben az afrikai tájak felé indulnak. A faj világállományának jelentős része Angolába megy, s ott, illetve a környező országokban tölti a telet.

Magyarországon az őszi gyülekezésük csúcsa általában szeptember 15-25. között van. A Kígyósi-pusztán, ahol a korábbi években általában 60-70 példányos maximumokat regisztráltunk, most az éjszakázó kék vércsék száma a 10-et sem érte el. Az itt költő példányok is nagyon hamar, már júliusban elhagyták a területet. A lesült fűben sáskákat, szöcskéket is csak kis számban látni, nagyon nagy a táplálékhiány.  

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon a korábbi években az ezret is meghaladta az éjszakázó kék vércsék száma, idén azonban az eddig regisztrált legnagyobb mennyiség 680 példány volt. Ezt szeptember 3-án regisztráltuk. Azóta a létszám jelentősen csökkent, a legutóbbi két alkalommal már csak 130-140 madarat számoltunk. Megfigyeltük, hogy legtöbbször szokatlanul későn, csak sötétedéskor érkeznek az éjszakázóhelyekre, ennek pontos okát nem ismerjük. Szintén szokatlan, hogy idén már négy éjszakázóhelyet váltottak, míg más években végig ugyanazon az egy helyen maradtak. A szárazság itt is megtette hatását: a kisemlős állomány gyakorlatilag összeomlott, s a rovar is kevés.

A Csanádi pusztákon elenyésző mennyiségben gyülekeznek idén a kék vércsék, holott volt olyan esztendő, amikor ezer példánynál is több éjszakázott a területen. A költőállomány a korábbi évekhez hasonlóan alakult, de szeptember elejétől kezdve már csak elvétve lehet kék vércsékkel találkozni. Napközben táplálkozó egyedeik is csak elszórtan észlelhetők. Ellenőriztük valamennyi potenciális és a korábbi években használt éjszakai gyülekezőhelyeiket, de csak egyetlen helyen, a Csanádi puszták szegélyében, egy kis erdőfoltban találtunk kék vércséket. A legtöbbet, 26 példányt szeptember 23-án regisztráltuk.  

A Cserebökényi-pusztákon először a rekettyési vércsetelepen gyülekeztek a kék vércsék, majd egy olyan telepített erdőbe tették át a székhelyüket, amelyet öntöztek, árasztottak a tulajdonosok. Az első szinkron alkalmával, augusztus 27-én 33, a második alkalommal csupán 7, szeptember 9-én viszont már 330 példányt számoltunk, ez volt az eddigi legtöbb. A következő héten ez a szám 260-ra lecsökkent, szeptember 23-án pedig már csak 44 példányt találtunk. Az előző években a Cserebökényi-pusztákon ennél jóval komolyabb gyülekezések voltak, tavaly szeptember 24-én például 850 példányt számoltunk.

A Kardoskúti-pusztán idén két helyszínen – a Csajág és a Tanyaszél nevű területeken – találtunk gyülekező kék vércséket. Itt az első példányok csak szeptember 3-án jelentek meg, ekkor Csajágon 80, Tanyaszélen 19 madár éjszakázott. A következő héten enyhe emelkedés következett be, ekkor a két helyszínen összesen 202 kék vércsét számoltunk. Egy hét múlva ez a szám 88-ra esett vissza, szeptember 23-án pedig 93 példányt regisztráltunk. A Kardoskúti-pusztán tehát az idei rekord alig haladta meg a kétszázat, holott a korábbi években ez a szám általában a 700-at is elérte.