A Körös Maros Nemzeti Park Kis Sárrét részterülete idén tavasszal is várja a túrázókat. Következő meghirdetett programunkra április 13-án, szombaton várjuk a természetbarátokat.
„Kis-Sárréti kikelet, tavasz a berekben” című túránkra reggel 9 órakor az idilli környezetben található Bihari Madárvártáról indulunk.
Várhatóan már a madárvárta parkolójában találkozunk majd a környéken költő nyári ludakkal, akik a közeli gyepeken vezetgetik idei, kis pihés fiókáikat. A nádasból pedig a fészkeléshez készülődő énekesmadaraink, a foltos nádiposzáta, a mezei poszáta és a nádi tücsökmadár hangját fogjuk hallani.
Rövid séta után egy betekintő toronyból ismerkedhetünk meg a környező táj jellegzetességeivel. Tiszta idő esetén már onnan láthatók a Béli-hegyek, és még a Bihar-hegység vonulatait is megpillanthatjuk. A kilátás megcsodálása után a Sző-réten keresztül vezet az utunk, ahol felfedezzük az itt élő, jellegzetes növény- és állatvilágot.
Egy kicsit megpihenünk az erdőben, itt már a fülemüle és a csilpcsalpfüzike hangjában gyönyörködhetünk, majd innen szárazabb legelőkön át vezet utunk az Ördögsáncig. Séta közben a területen nagy eséllyel találkozunk a fejünk felett, a meleg légáramlatokat meglovagoló barna rétihéjákkal, a táplálék után keresgélő nagy kócsagokkal, kis pólingokkal és szürke gémekkel.
Utána tovább indulunk a Sző-rét és az Ugrai-rét határán lévő csatorna partján, ahol az Ugrai-rét csodálatos teületére pillanthatunk be, ami a hajdani gazdag mocsárvilág utolsó kis szigeteként tárul a szemünk elé. Innen a kiindulópontig kényelmes sétával haladunk visszafelé, így összesen 7 km-t teszünk meg.
Távcsövet, illetve az időjárás függvényében a résztvevőknek érdemes vízálló cipőt, bakancsot magukkal hozni. Részvételi díj felnőtteknek 1500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft/fő. További információ Járvás Katalin területi felügyelőtől (Tel.:+36-30-108-7201) kérhető.