Télidőben a vízimadarak forgalmas szálláshelyévé változik a Maros

Egy évtizeddel ezelőtt még általános jelenség volt, hogy az őszi csapadékok nyomán kiterjedt sekély vízállások jöttek létre a Csanádi pusztákon, ideális gyülekezőhelyet teremtve ezzel több ezer vízimadár számára. Az utóbbi néhány évben azonban már azt tapasztaljuk, hogy csak minimális felszíni vízállás keletkezik decemberre. Az idei évben is teljesen szárazon maradt a környék legjelentősebb pusztai vizes élőhelye, a Nagy-Zsombék mocsara. Ilyen körülmények között a vízimadarak is elkerülik a területet és sokkal nagyobb hangsúlyt kap a madarak szempontjából a Maros, mint a térség állandó vízborítású élőhelye.

Régebben csak akkor húzódtak le a folyóra éjszakázni, inni a szárnyasok, ha a pusztai vizek befagytak, most viszont már ez az egyetlen alkalmas éjszakázóhely számukra. A kitartóan alacsony vízállás következtében még most is vannak szárazon álló, vagy csak nagyon sekély vízzel borított zátonyok, melyek igazán ideális, biztonságos pihenőhelyet nyújtanak. E viszonyoknak köszönhetően a vegyes vadréce csapatok ezres nagyságrendben tartózkodnak a folyó felső szakaszán, és a korábban csak ritkán erre látogató vadludakból is egyre gyakrabban lehet észlelni a folyón éjszakázó csapatokat, néhány tízes létszámokkal.

Egyedi hangulata van, mikor az esti szürkületben, a folyópárton állva meghalljuk a ködfátyolon átszűrődő jellegzetes gágogást és a szárnyak suhogását, ahogy az éjszakázni érkező libacsapatok landolásra készülnek a folyón. A vízen a szőrmés ragadozóktól ugyan védve vannak, de az ártér tollas csúcsragadozói, a rétisasok potenciális zsákmányként tekintenek a folyón állomásozó vízimadarakra. Napjában többször is végigpásztázzák a levegőből a Marost, fel-felzavarva a népes récecsapatokat, ilyenkor figyelik, hogy van-e legyengült, sérült madár a csapatban, amit elkaphatnának.