Túl a csúcson – Végéhez közeledik a kék vércsék vonulása

A Körös-Maros Nemzeti Park az afrikai tájak felé vonuló kék vércsék egyik jelentős gyülekezőhelyének számít. Nemzeti park igazgatóságunk minden évben több héten át, heti egy alkalommal, szinkronszámlálással gyűjt adatokat a kék vércsékről.

Nemzeti parkunkon belül a legjelentősebb gyülekezőhely Gyomaendrőd külterületén, egy kőrises erdőben van. Itt a legnépesebb csapatot, 1600 példányt szeptember 17-én számoltuk, egy héttel később ez 1200 példányra csökkent. Ezek a számok néhány százzal magasabbak az előző években tapasztaltnál. A rekordot kb. 15 évvel ezelőtt regisztráltuk, akkor mintegy 2000 példány éjszakázott egy anyaggödörben lévő nemes nyarasban. Ez a hely azonban a csapadékhiány miatt már régen kiszáradt, ezért alkalmatlanná vált a kék vércsék éjszakázására. A mostani éjszakázóhelyet több éve használják. Előfordul olyan, hogy kezdetben több erdőfoltban, kisebb csapatokban gyülekeznek, de később mindannyian ebben az általuk kedvelt kőrises erdőben koncentrálódnak.

A kardoskúti Fehér-tó térségében az első két számláláskor még három, később azonban csak két éjszakázóhelyet találtunk. Az első szinkron alkalmával, augusztus 21-én a három helyszínen (a Tanyaszélen, a Csajági-erdőben és a Fecskési-erdőben, ahonnan később elköltöztek) összesen 113 példány volt. Később ez a szám folyamatosan emelkedett, majd szeptember 17-én érte el a csúcsot, amikor a két éjszakázóhelyen összesen 766 példányt találtunk. A legutóbbi, szeptember 24-i számláláskor már csak 225 példány volt. Ezek a számok az elmúlt években is hasonlóan alakultak. 

Cserebökényben az augusztus 21-i, első szinkron alkalmával Rekettyésen, a vércse- és varjútelepen 120 példányt számoltunk, ami azon a héten országos szinten is kimagasló volt. Ezek a példányok még valószínűleg az ott költő párok és fiókáik voltak. A második szinkronnál 96-ra csökkent az egyedszám. Szeptember 3-án viszont már 220 madarat számoltunk. Érdekesség, hogy míg máskor egy facsoportban, néhány fán gyülekeznek, most kb. egy kilométer hosszon ültek a száraz fákon és csak sötétedéskor húztak össze a varjútelepre.  Szeptember 10-én Rekettyésen 480 madarat számoltunk, 17-én pedig már két helyszínen is éjszakáztak kék vércsék. Ekkor Rekettyésen 410, a szentesi Fekete-réten pedig 450 madarat regisztráltunk. A legutóbbi, szeptember 24-i szinkron alkalmával Fekete-réten 850, Rekettyésen 330 kék vércse volt, azaz ezen a napon Cserebökény térségében 1180 példány éjszakázott. Valószínűleg ez volt az idei csúcs.

A Csanádi pusztákon lassan nőtt a gyülekező vércsék száma. Szeptember elején még Montág-puszta északi részén éjszakáztak, 80-100-as nagyságrendben. Napközben ennél több vércsét lehetett látni a térségben vadászni, ezek azonban Kardoskút felé húztak éjszakára. Szeptember végére alakult ki tömeges gyülekezés a Kopáncsi-pusztán, a Vadász-erdő nevű erdőfoltban. Itt az utolsó szinkron alkalmával már 850 madarat számoltunk, melyek látványos, tömeges keringő repülést produkáltak az éjszakai beülés előtt.

A Kígyósi-pusztán az első számláláskor még egyetlen kék vércsét sem találtunk a tradicionális éjszakázóhelyeken. A második alkalommal már felbukkantak, de számuk tíz alatt maradt. A szeptember 17-én regisztrált maximum is csupán néhány tucatnyi volt, a korábbi és későbbi számlálások alkalmával pedig mindig tíznél kevesebb példányt láttunk. A madarak egy félhektáros, pusztai erdőfoltban éjszakáznak. Napközben azonban az említettnél jóval több kék vércsét láttunk, elképzelhető tehát, hogy ezek a példányok a határ túloldalára, népesebb csapatok közé járnak éjszakázni, ahol nagyobb biztonságban érzik magukat.  

Az éjszakai beülés előtt a kiszemelt facsoport felett keringenek a vércsék
Az éjszakai beülés előtt a kiszemelt facsoport felett keringenek a vércsék Fotó: Balla Tihamér
Az éjszakázóhely közelében még a talajon vadásznak a sötétedés előtt a vércsék
Az éjszakázóhely közelében még a talajon vadásznak a sötétedés előtt a vércsék Fotó: Balla Tihamér
Hím kék vércse a gyülekező helyen
Hím kék vércse a gyülekező helyen Fotó: Balla Tihamér