A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületét járva sűrűn találkozhatunk egyik leggyakoribb és legismertebb énekesmadarunkkal, a fekete rigóval.
Mivel a fekete rigók általában a telet is itt töltik, így egész évben utunkba kerülhetnek. A párok tavasszal igen korán költésbe kezdenek, rendszerint már márciusban tojást raknak. Május elején már anyányi méretű, kitollasodott fiókáik vannak az első fészekaljból. Évente kétszer, de akár háromszor is költenek.
Kora tavasszal a hímek hangos, dallamos éneklésében gyönyörködhetünk hajnalban, illetve esténként. Nemcsak az erdőkben, hanem a városi parkokban is sok a fekete rigó. A fiókanevelés időszakában megfigyelhetjük az öreg madarakat, amint serényen gyűjtik a táplálékul szolgáló rovarokat, földigilisztákat. Gyakran szinte abszurd módon tele van a csőrük, s ha hosszabb ideig figyeljük őket, akkor láthatjuk, hogy az összegyűjtött táplálékot a bokrok aljában lapuló, éhes fiókáiknak hordják. A fiatal madarak jelzőhangokkal tudatják szüleikkel, hogy éppen merre tartózkodnak. Ezek a fiókák még nem tudnak biztonságosan repülni, inkább csak ugrálnak a földön, illetve az ágakon.
A fekete rigóknál természetes folyamat, hogy a fiókák elhagyják a fészket, még mielőtt repülni tudnának. Ilyenkor a szülőmadarak még akár hetekig etetik őket, ami komoly feladat, mivel a 4-5 fióka nem együtt mozog, hanem igen nagy területen szétszélednek, úgy kell őket keresgélniük. Ráadásul a ragadozóktól sem egyszerű így megvédeni őket, sokan közülük áldozatul is esnek.
Ha földön ugrándozó fekete rigó fiókával találkozunk, amely láthatóan egészséges, de repülni még nem tud, akkor nem kell semmit tennünk, nem szükséges „megmentenünk”. Szülei ugyanis minden bizonnyal valahol a közelben tartózkodnak és hamarosan, táplálékkal a csőrükben meg is jelennek majd.
