A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Makói Tájegységében több helyszínen is találkozhatunk védett ízeltlábúakkal. Keleti rablópillék, tőrös szöcskék és magyar tarszák is szemünk elé kerülhetnek.
Nemzeti parkunk nagyon nagy területen kezel védett gyepi ökoszisztémákat, melyeknek az egyik legnagyobb értéke a hatalmas változatosság, nagyfokú biodiverzitás. Ha összehasonlítjuk ezeknek a - sajnos csak kis foltokban megmaradt -, gyepes területeknek az ökoszisztémáját a környező szántóföldekével, akkor egyből szembetűnik, hogy itt sokkal több növény- és madárfaj fordul elő. Elsőre kevésbé szembetűnő, de nagy érték a gyepekhez kötődő, igen változatos rovarvilág is.
A Makói Tájegység védett területein amellett, hogy sok rovarfajjal találkozhatunk, köztük védett és fokozottan védett fajok is előfordulnak. Ilyen például a Csanádi pusztákon több helyről is ismert tőrös szöcske, amely zárt sziki, illetve más száraz gyepek, legelők lakója. Védettségét is az indokolja, hogy ezen élőhelyek igen nagymértékű fogyatkozásban vannak és emiatt a faj is nehezen találja meg életfeltételeit. A tőrös szöcske egy röpképes és kifejezetten hőigényes szöcskefaj, ezért leginkább a nap legmelegebb óráiban találkozhatunk vele. Idén a május végén, június elején beköszöntő nagy meleg kedvezett a faj megfigyeléséhez.
A hangja alapján a legkönnyebb beazonosítani, mert kifejezetten erős, hangos, gyors ciripelése van, amit gyakran hosszan, akár percekig is képes folyamatosan kitartani. Ciripelése akár 50 méterről is könnyedén hallható. Ha meghallottuk, akkor a magasabb gyepszintekben, kórók felső részén érdemes keresni, mert ott szeret tartózkodni. Viszonylag termetes, 2-3 cm hosszú, vaskos testű szöcske. Alapvetően zöldes árnyalatú a színe, és sötét foltokkal tarkított. Jellegzetessége, amiről könnyen felismerhető, hogy a torpajzs alsó szegélyén egy vékony fehér csík fut. Ha ilyen megjelenésű szöcskét látunk a gyepeken, akkor tudnunk kell, hogy ez egy ritka és védett faj.
A másik, már sokkal látványosabb megjelenésű, ritka ízeltlábú a keleti rablópille, melynek kifejlett egyedeit általában június közepén láthatjuk. Idén azonban jóval hamarabb, már május legvégén találkozhattunk keleti rablópillékkel a Királyhegyesi- és a Montág-pusztán. Ez a faj is alapvetően a nap legmelegebb óráiban a legaktívabb. Megfigyelni azonban nehéz, mert nagyon gyors röptű rovar, az ember közeledtére cikázva, hirtelen tovaszáll. A hajnali, vagy az esti órákban, amikor alacsonyabb a hőmérséklet, akkor inaktívabb, ezért könnyebb közelről is megcsodálni, ahogyan a növényzeten pihen. Az itteni rovarvilághoz képest igen látványos megjelenésű, élénk citromsárga, fekete foltos állatról van szó. Ez a feltűnő színezet valószínűleg a madarak elleni védekezést szolgálja, ugyanis így darázsnak, vagy méhnek nézhetik a rovarevő madarak. Ő maga is ragadozó életmódot folytat, ezért is képes nagyon gyors, cikázó repülésre, hiszen a levegőben kapja el a kisebb repülő rovarokból álló zsákmányát.
Keleti rablópillékkel a Körös-Maros Nemzeti Park más részterületein is találkozhatunk. Tavaly például Kétegyházán és az újkígyósi határrészben összesen három példányt láttunk. Idén júniusban a szabadkígyósi határrészben előbb kettő, majd tíz példányt is megfigyeltünk, ami már igen komoly mennyiségnek számít.
A Maros-ártéren szintén találkozhatunk védett rovarokkal. Az egyik legnagyobb természetvédelmi érték az itt előforduló, fokozottan védett magyar tarsza, mely a Kárpát-medence bennszülött, endemikus faja, tehát a világon egyedül itt fordul elő. Örvendetes módon egy stabil állománya él a régi bökényi temető területén, s az árvízvédelmi töltés egy szakaszán is előfordul. Alapvetően zöld színű, röpképtelen, lassú mozgású szöcskefaj. Nászidőszaka május végén, június elején van, tehát a hímek ekkor hallatják jellegzetes hangjukat, melyet csökevényes szárnyvégeik segítségével képeznek.
A korábban említett rovarokkal ellentétben ez a faj alapvetően a kései órákban aktív. Naplemente tájékától a teljes sötétedés beálltáig hallhatjuk jellegzetes hangját, melynek alapján könnyen megtalálhatjuk és egy zseblámpa segítségével jól meg is figyelhetjük. A nőstény példányok jellegzetessége az ívesen felfelé hajló, finoman fogazott, 15 milliméter hosszúságú tojócső.
