A téli időszakban minden évben találkozhatunk sarkantyús sármányokkal a Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén. Idén a szokásosnál később érkeztek, csak december elején pillantottuk meg az első példányokat.
A sarkantyús sármány az északi félteke üde füzeseiben, kopár hegyvidékein, tundrai mocsarakban, lápokon fészkel. A telet a költőhelyétől délebbre tölti, hazánk szikes pusztáin rendszeresen előforduló téli vendég.
Erőteljes testalkatú, közepes méretű sármányféle. Hátsó ujjkarma hosszú és egyenes, erre utal az elnevezése is. A hím nyáron sokkal díszesebb, mint télen. Nyáron a feje és a torka fekete, tarkója vörösesbarna, hasa fehér, a szem mögött induló sárgásfehér sáv a nyakoldalon keresztül a melloldalig húzódik. A tojó vörösesbarna tarkója, elmosódott melle, szürkésfehér foltja és világos csőre alapján határozható. Friss, őszi tollazatában hasonlít a nádi sármányra. Csőre, és szürkésbarna, középső fejtetősávja világosabb, kontúrosabb, keskeny, világos szárnycsíkjai alapján elkülöníthető.
A különböző nemű és korú madarak tollazata ősztől hasonló. Az öreg hímek időnként felismerhetők a tarkón megmaradt vörösesbarna színről és a mell sűrű, fekete foltozásáról. Hangja alapján jól határozható, gyakran szólal meg.
Cserebökény térségében legtöbbször a szikes puszták bárányparéjos, sziki ürmös területein találkozhatunk sarkantyús sármányokkal. Szívesen fogyasztják a sziki üröm magját. Táplálékkeresés közben a 15-25 centiméteres fűben is rejtőzködve, futva haladnak. Időnként egészen közel engedik magukhoz a madármegfigyelőket. Máskor a sárgásbarna, fehéres szürke tollruhájuk teljesen elrejti őket a szikes gyepen. Eltűnnek a fűben, vagy elrepülnek.
