Ki gondolná, hogy a kistestű vércsék akár egy tekintélyes méretű parlagi sast is képesek megfutamodásra bírni?! Márpedig ezt a jelenséget mostanában gyakran megfigyelhetjük, ha a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csanádi pusztákat járjuk.
A nemzeti park Csanádi puszták részterületén idén nyár eleje óta a mezei pocok állományának folyamatos növekedését tapasztaljuk. Nagyon sok pocok van mind a védett gyepeken, mind a környező mezőgazdasági területeken. Ez abból is látszik, hogy rendkívül sok ragadozó madár tartózkodik a térségben, főleg olyan méretűek, melyek számára a pocok ideális zsákmányt jelent. Tehát nem a nagyméretű sasok, hanem inkább egerészölyvek, pusztai ölyvek, a szép számmal itt költő barna rétihéják, valamint a hozzájuk csatlakozó, vonulásban lévő hamvas rétihéják. Legnagyobb példányszámban a legkisebb termetű ragadozó madarak, a vércsék képviseltetik magukat.
Vörös és kék vércséből is nagyon sokat lehet látni szinte mindenfelé a pusztákon és környezetükben. A vörös vércséknél jellemzően két fészekaljnyi fióka is felnevelkedett a táplálékbőségnek köszönhetően. A kék vércsék már őszi vonulásuk előtt gyülekeznek, így egy-egy pocokjárta területen akár több tucatnyi példányt is megfigyelhetünk. A levegőben egyhelyben szitálva, vagy magányos fák csúcsára kiülve, esetleg egy-egy földgöröngyön álldogálva lesik áldozatukat.
Így ősz elején általában jellemző, hogy a parlagi sasok jelentős számban gyűlnek össze a térségben. Idén azonban ez nem így van, csak az ismert revírekben költő öreg saspárok és azok idei fiókái tartózkodnak a térségben. Sokszor megfigyelhetjük, hogy ezek a sasok egy-egy pusztaszéli fasoron, vagy magányos fán pihennek. Sokuknak megvan a kedvenc fájuk, rendre mindig ugyanazon ülnek.
Az utóbbi időben gyakran megfigyeltük a Csanádi pusztákon, hogy amint ezek a sasok elrugaszkodnak, szárnyra kelnek pihenőfájukról, máris megjelenik egy-két, náluk nagyságrendekkel kisebb vörös vércse, melyek hevesen támadni kezdik őket. Gyors zuhanórepülésekkel próbálják elüldözni, elijeszteni a tekintélyes méretű sasokat, melyek potenciális veszélyt jelenthetnek, főleg az idei kelésű fiatal vércsékre.
A vércsék nagyon kitartóak, általában addig zaklatják, támadják a sasokat, amíg azok nagyobb távolságra el nem repülnek. Ha nagyon veszélyeztetve érzik magukat, akkor nemcsak a levegőben, hanem sokszor a földön, vagy a fán ülő sasokat is igyekeznek elzavarni. Ilyenkor folyamatos zuhanórepüléssel támadják, elképesztő gyorsasággal, szinte függőlegesen lefelé repülve közelítik meg az egyhelyben ülő nagy madarat. Amikor már csak néhány centiméterre vannak tőle, akkor hegyes karmaikkal felé rúgnak és egy villanásnyi szárnymozdulattal kerülik csak el az ütközést. A sasok ilyenkor igyekeznek kitérni a fizikai kontaktus elől, megpróbálnak pozíciót váltani. Megfigyelhető, ahogyan szárnyaikkal egyensúlyozva próbálják megtartani magukat a vékony ágakon, melyeken rendszeresen üldögélnek.
A fent leírt jelenetek olyan fajok közötti interakciókat mutatnak be, melyeknek megfigyelése minden természetszerető ember számára nagy élményt jelent. Már csak ezért is érdemes útra kelni és bejárni a Körös-Maros Nemzeti Park részét képező Csanádi pusztákat.
