Virágba borultak a ligeti csillagvirágok a Maros-mentén

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén, az erdők alján megjelentek az első csillagvirágok. Az avarból kiemelkedő kék virágszőnyeg szép látványosságot jelent a kirándulók számára.

A tavasz közeledtével az erdők alján az avarszint élővilága az első, amely „felébred” a melengető napsugarak hatására. Az itt élő növények ugyanis még a fák lombfakadása és ebből eredő árnyékolása előtt hajtást és virágot hoznak.  Számos ilyen, korán előbújó és virágzó növény él az ártéri puhafás ligeterdők avarszintjében. A leglátványosabb, és ritkasága, védettsége miatt is figyelemre érdemes növény a ligeti csillagvirág, mely néhány erdőfoltban igen szép számmal található a Maros-ártér bökényi területrészén.

Sok esetben már februárban tapasztalhatjuk, hogy a hagymából előbújó csillagvirágok hajtásai áttörik az avart, azonban idén csak március első hetében jelentek meg az első hajtások. Az azóta tartó felmelegedő, napsütéses idő hatására viszont nagyon gyorsan bújnak elő, és az első tövek már virágozni is kezdtek. Leveleik olyan intenzíven növekednek, hogy átszúrják az avarréteget, egy-egy száraz levelet lándzsaszerűen átdöfnek, így a rajtuk maradó száraz falevél a csillagvirágok növekedésével párhuzamosan kiemelkedik az avarszintből.

A ligeti csillagvirág a kiskertekből ismert jácintfélék rokona. Virágzata is hasonló, bár apróbb, de ahol sűrű állományai vannak, ott egészen látványos, ahogy a kékes-lilás árnyalatban játszó virágok beborítják a barna avarszőnyeget március közepén.  

A csillagvirágok mellett a salátaboglárkák és az árvacsalánok is bontogatják már szirmaikat. Az énekesmadarak aktivitása is élénk, így igazi zsongó, tavaszi természeti képek tárulhatnak az ideérkező kirándulók elé.

Ligeti csillagvirágok a marosi erdőkben.
Ligeti csillagvirágok a marosi erdőkben Fotó: Balla Tihamér
Ligeti csillagvirágok a marosi erdőkben
Ligeti csillagvirágok a marosi erdőkben Fotó: Balla Tihamér