A Körös-Maros Nemzeti Park szikes pusztáin ilyenkor, áprilisban egy szokatlan megjelenésű aprócska virágot is felfedezhetünk. Ez a pici egérfarkfű, amelynek jelentősebb állományai hazánkban többnyire csak az Alföldön vannak.
Az alföldi puszták szikpadkás területei igazán különleges élőhelyek sajátos felszíni formavilágukkal. Az egyes térszínek között mutatkozó különbségek lényegesen eltérő talajtani, vízháztartási és mikroklimatikus tulajdonságokat eredményeznek. Minden itt élő növényfaj a szikpadkák azon részeit foglalja el, ahol a megfelelő életfeltételeit megtalálja, úgy is mondhatjuk, mindenkinek megvan a maga saját helye. Ez a fajta zonális elrendeződés a tavaszi virágzás idején mutatkozik meg a leglátványosabban, s ezekben a hetekben a kardoskúti ürmös pusztákat is színessé varázsolja.
A szikpadkák vakszikes részein csak a szélsőséges körülményekhez alkalmazkodott növényzet képes megélni, mint például a vékony útifű, a kamilla, a kígyófarkfű. Ezek a területek a csapadékos idő után rendkívül gyorsan képesek kiszáradni, sós felszínt hagyva maguk után. A még nedves körülmények között egy különleges kicsi növény, a pici egérfarkfű is virágzik áprilisban ezeken az élőhelyeken.
Ez a növényke az északi félgömb nagy részén, Európában, Ázsiában, Észak-Afrikában és Észak-Amerika egyes részein is honos. Szikeseken, sekély termőrétegű nedves-nyirkos szántókon találja meg élőhelyét. Számottevő állományai leginkább csak az alföldi szikes területeken maradtak, manapság már ritka növénynek számít hazánkban.
Megjelenését tekintve egy nyúlánk és apró termetű növénykéről van szó. Virága zöld, nehezebben észrevehető faj a közeli rokonaihoz, a dekoratív boglárkákhoz képest. Viszonylag korán, április-májusban virágzik, jellemzője az 5 sárgászöld, 3-4 mm hosszú sziromlevél, melynek közepéből felálló, megnyúlt terméses vacok növekszik, ami egy egér farkincájára emlékeztet, innen ered a neve is.
