Őszi lepkék oltják szomjukat az itatónál
Az ősz közeledtével a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjának gyógynövényes kertjébe kihelyezett lepkeitató vendégeinek összetétele is megváltozott.
Az ősz közeledtével a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjának gyógynövényes kertjébe kihelyezett lepkeitató vendégeinek összetétele is megváltozott.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság immár huszonegyedik alkalommal szervezi meg az Őszirózsa Természetismereti Vetélkedőt. A megmérettetésre ezúttal is az ország egész területéről jelentkezhetnek az általános iskolák 5-8. osztályos tanulóinak háromfős csapatai.
Magyarországon nemcsak a Hortobágyon, hanem a Dél-Alföldön is minden év augusztusában rendszeresen felbukkannak a déli tájak felé vonuló havasi lilék. A Körös-Maros Nemzeti Park tájain idén szép számban állomásoztak.
Augusztus második felében szép számban láttunk vonuló hamvas rétihéjákat a Körös-Maros Nemzeti Park tájain. Bár a pusztákon kevés most a táplálék, mégis szívesen megállnak itt, akár több napra is.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyén, a Körösvölgyi Állatparkjában több százan ünnepelték az állatkertek éjszakáját. Idén az állatfajok intelligenciája kapta a főszerepet. A programok 2024. augusztus 31-én kora délutántól sötétedésbe nyúlóan kerültek megrendezésre.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szeptemberben is változatos programokat kínál az érdeklődőknek. Túráinkon hallgathatnak szarvasbőgést, vagy megfigyelhetik a vonulásra gyülekező kék vércséket. Természetvédelmi nyílt napunkra, a XXIII. Fehértó Napjára is szeretettel várjuk az érdeklődőket.
A kései pitypang egy igazi ritkaságnak tekinthető, a Körös-Maros Nemzeti Parkban az egykori löszpuszták máig megőrződött, kiemelt jelentőségű löszgyepein találhatjuk. A Csorvási löszgyepen és a Tatársánci ősgyepen él néhány töves állománya.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság folyamatosan nyomon követi a telepesen fészkelő madarak állományainak alakulását.
Magyarországon az ugartyúk nagyon ritka költőmadár. Állományát mindössze húsz párra becsülik, ebből nyolc a Körös-Maros Nemzeti Parkban költ. Idén 11 fiókát neveltek fel sikeresen, ami e faj esetében igen jó eredménynek számít.
A vörös vércse a Körös-Maros Nemzeti Park egyik leggyakoribb, sokszor emberi települések közelében is látható, védett ragadozó madárfaja. A költőhely tekintetében nem válogat, szarkák, varjak, de akár parlagi sasok fészkében is felnevelheti fiókáit.
A hagyományoknak megfelelően idén is augusztus utolsó hetén került sor a Körös-Maros Nemzeti Parkban kéthetes terepgyakorlatukat töltő ifjú kócsagőrök területi döntőjére, melyen eldőlt, hogy melyik „Tutajos és Matula” páros vesz részt a szeptemberi országos döntőn.
Nyár közepére a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén fészkelő valamennyi partimadár-faj fiókái kikeltek már. A bíbiceknek átlagos, az ugartyúkoknak kiemelkedő költési sikere volt.
A Körös-Maros Nemzeti Park tájain mindenütt szép számban költenek búbosbankák. Idén a párok átlagosan öt fiókát neveltek fel, ami igen jó eredménynek számít.
A kardoskúti Fehér-tó medre az idei nyáron is kiszáradt a Körös-Maros Nemzeti Parkban. Ez természetes része az ilyen jellegű sekély, szikes tavak életének.
A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén egy különleges rovarfajjal, az európai nyelesszemű léggyel is találkozhatunk. Ezek az apró ízeltlábúak előszeretettel napoznak a Maros homokpadjain.
Augusztus második felében a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyén, a Körösvölgyi Állatparkban a dámszarvas bikák is agancstisztításba kezdtek.
Mintegy 30 pár kis őrgébics költött idén a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. Ezzel a seregélynél kisebb termetű énekesmadárral leggyakrabban a legelők környékén találkozhatunk.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyén, a Körösvölgyi Állatparkban a vízivilág szerelmesei egy 7000 literes akváriumrendszerben csodálhatják meg a Körös-vidék halait és akinek kedve van, az állatpark stégéről a híres Szarvas-Békésszentandrási holtágon vízre is szállhat.
A Körös-Maros Nemzeti Park tájain, így a Kardoskúti-pusztán is gyakran találkozhatunk fecskefarkú lepkékkel. Március végétől egészen szeptemberig láthatjuk őket, ezalatt három nemzedékük is kirepül.
A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül legnagyobb számban a Kis-Sárréten költenek vörös gémek. Itt ugyanis több alkalmas élőhelyet is találnak maguknak.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a Maros folyó közelében nagy területeken kezel erdőket.
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterülete bővelkedik élőhely rekonstrukciókban. Ezek folyamatos kezelése évről- évre mozaikosabbá teszi a tájat, így még több faj találja meg az életfeltételeit.
A Körös-Maros Nemzeti Park vizes élőhelyein sokféle partimadárral találkozhatunk. Ha figyelmesen szemlélődünk, akkor egy különös képességükre is felfigyelhetünk: képesek meghajlítani a csőrüket.
A mezei pacsirta az Alföldön, így a Körös-Maros Nemzeti Park tájain is nagyon elterjedt faj. A nyílt élőhelyek fészkelője, a pusztai területeken gyakran hallhatjuk énekét.